Komáromban búcsúzik Rákóczi fejedelem

Szombaton este Komáromban, a Jókai Színház Vasmacska Stúdiójában játsszák utoljára a Naccságos fejedelem c. diákelőadást. A darabot a Marianum Egyházi Iskolaközpont gimnazistái állították színpadra. Rákóczi életének rendhagyó feldolgozása a hangos közönségsiker mellett, rengeteg díjat is elnyert már.

A szombaton este 19:00-kor kezdődő előadás lesz az utolsó alkalom, hogy a Marianum diákszínjátszó-csoportja, a MEG+ÉRTENI MÚLTAT S JÖÖÖVEHENDŐŐT színpada állítja a Naccságos fejedelem c. előadást. A darab egy nagyon különleges, gyakran ironikus fénybe állítja Rákóczi fejedelem életének eseményeit. A színdarab szerzője és egyben az előadás rendezője, Tóth Gábor nem pusztán a történelmi tényekkel játszik el, hanem azoknak a magyar nemzeti identitásunkban betöltött szerepére is rávilágít.

“Deutsch oder Ungarisch?”- kérdezi a Habsburg császár a párbeszédei előtt, majd pedig érmét dob, hogy eldöntse.

A darab hű marad a valódi történelem eseményeihez, hiszen a szöveget a korszak történészszakembere, Galo Vilmos lektorálta. Emellett azonban rengeteg kortárs alkotást és szerzőt is magába olvaszt az alkotás. Az előadás során felfedezhetjük Esterházy Pétertől az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változatra vagy a Termelési-regényre való utalásokat, de a Krétakör budapesti színtársulat FEKETEország c. darabja is játékba kerül. A produkció telis-tele van kulturális utalásokkal, még Hitler utolsó napjait feldolgozó A bukás c. film jelenetei is felidéződnek a nézőben.

Kedvcsinálónak itt egy videó az előadásról

A diákok a darabbal már végigturnézták az egész országot, sőt, Magyarországon is felléptek már. Az előadás 2015-ben elnyerte az 52. Jókai Napok fődíját, továbbá a Ferenczy Anna-díjat a legígéretesebb fiatal színészi tehetségnek, Kantár Máténak ítélte a zsűri, ezen kívül két színészi különdíjat Cilling Gabriella és Németh Tamás nyert el.

A darab szövegét az Irodalmi Szemle folytatásokban közölte.


Hasonló cikkek