Komoly fennakadásokat okozott a havazás Belgiumban és Hollandiában

Jelentős fennakadásokat okozott az erős havazás hétfőn Belgiumban és Hollandiában is. Mindkét országban repülőjáratok százait kellett törölni, és a közúti közlekedésben is komoly zavarok keletkeztek.

    A belga fővárost kiszolgáló Zaventem repülőtéren a legfrissebb hírek szerint a hétfői 600 járatból nagyjából 200-at törölni kellett. Délutáni közlés szerint este 6 óráig egyetlen repülőgép sem szállhat le, így hatalmas késések alakultak ki. Az induló gépek mindössze két kifutópályát használhatnak.
A Brussels Airlines belga nemzeti légitársaság minden Európán belüli járatát törölni kényszerült, hétfőn egyedül Afrikába, Indiába, illetve az Egyesült Államokba indítanak repülőgépeket. Az érkező gépek közül több tucatnyit Liege-be, Charleroi-ba, Luxembourgba vagy Düsseldorfba kellett átirányítani.
A repülőtéri hatóságok azt kérték az utasoktól, hogy indulás előtt még otthonról ellenőrizzék, járatuk várhatóan rendben felszállhat-e.
Brüsszelben a közúti közlekedésben is súlyos fennakadások keletkeztek, a hatóságok lezárták a város alagútjait, óriási dugók alakultak ki, s számos busz nem jár.
A nehézségek miatt le kellett mondani a találkozót a városban tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke között – tájékoztattak a helyi lapok.
A helyzet a szomszédos Hollandiában sem jobb. Az ország repülőterein több mint 400 járatot kellett törölni, az eindhoveni légikikötőt ideiglenesen le is zárták. Amszterdam Schiphol repülőterén hosszú sorok kígyóznak, nagy késésekkel kell számolniuk azoknak is, akiknek végül indítják a járatát.
Az országban az iskolák hétfőn zárva tartottak, a havazás a közúti és a vasúti közlekedésben is komoly zavarokat okozott. A hatóságok arra kérték a lakosokat: ha tehetik, maradjanak otthon.
A holland meteorológiai intézet kiadta a legmagasabb fokozatú riasztást a “rendkívül veszélyes” időjárási körülményekre tekintettel. Mint közölték, az előrejelzés szerint hétfő délután akár további 15 centiméter hó is eshet.


Hasonló cikkek