Koncerttel ünnepelt a 40 éves Hegedűs Együttes

Idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a kecskeméti Hegedűs Együttes. Ebből az alkalomból jubileumi koncertet adtak szombaton Kecskeméten, a Hírös Hét Fesztiválon.

A Hegedűs Együttes 1982-ben alakult meg, vezetője Hegedűs Zoltán Kodály Zoltán Díjas népzenész. Bács-Kiskun megye első táncházi zenekara voltak.

 

 

A honlapjukról megtudhatjuk: a négy évtized alatt egymást érték a hazai és külföldi fellépéseik, számos alkalommal szerepeltek televízióban és rádióban. Rengeteg helyen tartottak koncerteket, táncházakat, zenei és táncos foglalkozásokat, ismeretterjesztő előadásokat, hangszerbemutatókat iskolákban, óvodákban, egyéb intézményekben, hazai és külföldi érdeklődőknek, magyarul és idegen nyelven egyaránt. Számos táncegyüttes munkáját segítették koreográfia zenéikkel, zenei kísérettel.

A kecskeméti közönség jól ismerheti őket a Szórakaténusz Játékmúzeum és Játékműhelyből is. 1983 óta muzsikálnak a legkisebbeknek az Aprók táncán a Szórakaténuszban, és ugyancsak kezdettől fogva tartanak rendszeresen táncházat suttyóknak és felnőtteknek.

Európa csaknem valamennyi országában részt vettek fesztiválokon, adtak önálló koncertet. Rendszeres gyűjtő és kutató munkát végeznek megalakulásuk óta.

A zenekar az évek alatt több helyi és országos szakmai elismerésben részesült – írja a BAON.hu.

Révhegyi  Andrea

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek