Konténerkórház épül Szatmárnémetiben

Azt tervezik, hogy konténerekből kialakított egészségügyi létesítményekbe telepítik át a Szatmárnémeti Megyei Sürgősségi Kórház neurológiai osztályát. A létesítményt egyébként közvetlenül a kórház udvarán alakítanák ki, ahol erre elegendő hely áll rendelkezésre.

Jelenleg a neurológiai osztály a régi kórházban található, a betegeket pedig mentővel szállítják a két intézmény között, a következőkben kialakított konténerkórház ezt a problémát küszöbölné ki.

A PresaSM beszámolója szerint a létesítmény kialakítására pályázatot nyert vállalat már belekezdett a munkálatok megszervezésébe, a tényleges építkezés pedig az elkövetkezendő napokban kezdődhet.

Adrian Marc, a megyei kórház vezetője azt nyilatkozta a lapnak, hogy a konténerekből kialakított kórház egy földszintből és két emeletből fog állni.

A vadonatúj bútorokkal és teljes orvosi felszereléssel ellátott intézmény a korábbinál gyorsabb segítséget tud majd nyújtani az agyvérzést szenvedett páciensek kezelésében, továbbá egy összekötő szárnyat is felépítenek majd, amely összeköti a konténerkórházat a sürgősségi kórházzal, ahol a sürgősségi részleg és komputertomográfiával ellátott intenzív terápiás részleg is működik.

PresaSM / transindex.ro

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek