A két halott lány; Egér a halálsoron
Stephen King 1996-ban úgy döntött, hogy Charles Dickens nyomdokaiba lép, és folytatásokban jelentet meg egy regényt: így született meg A halálsoron, amely havonta, 6 részletben került be a könyvesboltokba. A halálsoront nem csak jelölték a Locus- és Brit Fantasy-díjakra, a Bram Stoker-díjat el is nyerte, nem mellesleg megjelenésekor mind a hat része felkerült a The New York Times bestseller listájára, melyet egyetlen szerző sem tudott azóta King után csinálni. Persze a példányok ilyen szintű fogyása nem mindig jelent garanciát a minőségre, A halálsoron esetében azonban egy remekbeszabott történetet kapunk szerencsére.
A halálsoron nem az első és nem is az utolsó King történet, amely vagy teljes egészében egy börtönben játszódik (A remény rabjai), vagy fontos szerepet játszik benne az intézmény (Csipkerózsikák), illetve egy szakaszon egy rab életét követhetjük végig (Végítélet). A szerző ezen a téren mégsem esik az önismétlés csapdájába, és mindegyik regénye/kisregénye egy újabb érdekes fejezetet mesél el a börtönlétről, a Halálsoron – mint azt a magyar címéből könnyen ki is lehet következtetni – éppen a halálraítéltekéről.
A 6 részre fölszabdalt történet főszereplője Paul Edgecombe, akinek saját visszaemlékezésein keresztül ismerhetjük meg a Cold Mountain fegyház E blokkját, ahol a halálra ítélt rabok töltik utolsó heteiket, mielőtt beültetik őket a csak Öreg Füstösnek hívott villamosszékbe. Az első két szerkezeti egységben (A két halott lány; Egér a halálsoron) szinte azonnal bemutatja a később a cselekmény szempontjából roppant fontos John Coffeyt – „mint a kávé, csak nem úgy írják” −, aki olyan borzalmas tettet követett el, amire igazából nincsenek szavak. Ám a hidegrázós felvezetés után a narrátor – nem túlságosan zavaróan – elkezd kissé csapongani a különböző emlékek között.
Az már a történet elején is látszik, hogy itt szinte egyik karakter sem kétdimenziós, és King különösen nagy hangsúlyt fektet a halálraítélt rabokra. Az E blokkba egyik ember sem a véletlen folytán került – egyet persze kivéve −, a szerző mégis úgy képes őket ábrázolni, hogy azzal könnyedén fölébresztheti az olvasó empátiáját, és ugyan a bűneik alól nem létezik semmilyen feloldozás, valamiféle végtisztesség nekik is megjár.
A halálsoron nem csak egészként, hanem külön részenként is működik, melyek közül az első kettő remek felvezetői egy későbbi nagy ívű és egyben mélyen szomorú történetnek.
King, Stephen. A két halott lány. Európa, Budapest, 1997., 112. oldal. Egér a halálsoron. Európa, Budapest, 1997., 108 oldal.
Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!
