Könyv Hétvégre! A holnap határán: Angyalok pokla

A heti kemény munka és hajtás után  mindenkinek szüksége van egy kis nyugalomra, kikapcsolódásra. A lazuló könyvkedvelők figyelmébe ajánlunk a szórakoztató irodalom különböző műfajaiból  unalmas – vagy pont, hogy nem unalmas – hétvégékre olvasnivalót.

Tom Swterlitsch tavaly mutatkozott be a magyar közönségnek a Letűnt világok című regényével, mely az időutazás témáját járta körbe megfűszerezve egy igazán sötét, thiller szerű történettel. Idén az Agave Könyvek kiadta a szerző első regényét, az Angyalok poklát, és bár a kiadó egyik Facebook bejegyzésükben arra figyelmeztette az olvasóit, hogy az író ezen műve nem éri el az előző szintjét, a Letűnt világokét, a végeredmény összességében talán még jobban is sikerült.

A történet szerint valahol a nem túl távoli jövőben járunk Amerikában. 10 évvel ezelőtt egy atomrobbanás eltörölte a Föld felszínéről Pittsburgh-öt, a megmaradt emberek az Egyesült Államokban a fejükbe épített Adwerekkel élik a mindennapjaikat, melyek folyamatos online kapcsolatot biztosítanak a felhasználóiknak. A virtuális valóság átterjedt a való világba, az utcán haladva személyre szabva ugrálnak fel a szem előtt a reklámok minden egyes pillanatban. A magánélet fogalma szinte teljesen megszűnt, a beépített szerkezet segítségével azonnal látni a megosztott adatokat egy személyről és azt, hogy kik a közös ismerősök illetve közös érdeklődési körök. A terroristák és bűnözők kivégzése immáron nem csak elfogadott, hanem élőben lehet megtekinteni a közvetítésüket. A pornóipar beszivárgott az online világba, percenként érkezik az értesítés a felhasználó ízlésének megfelelő lányokról.

A regény főszereplője, Dominic Blaxton elveszítette a lányukkal terhes feleségét a pittsburghi robbanásban, jelenleg pedig egy magáncég alkalmazásában nyomoz biztosítási kárigények megítélésében. Munkája során az Archívumot járja, a város egyfajta interaktív rekonstrukciójában, melyet az ott élő emberek emlékeiből alkottak újra. Új megbízása pedig az összes eddiginél furcsábbnak tűnik, egy olyan halott személy után kell kutatnia, akit valaki látszólag teljesen kitörölt az Archívumból. Ahogy Dominic közelebb jut a megoldáshoz, úgy kerül bele egyre erőszakosabb helyzetekbe, míg végül nem csak az ő élete, hanem a rokonaié is veszélybe kerül. De vajon elég ügyes és gyors-e hozzá, hogy még időben kiderítse az igazságot?

Az Angyalok pokla nem kifejezetten egy gyors tempójú regény, mégsem válik unalmassá. Az elképzelt – és egyáltalán nem elképzelhetetlen – jövőkép elég kidolgozott, elég részletes ahhoz, hogy fenntartsa az olvasó figyelmét, a regény pedig bőven hagy arra időt, hogy kellően megismerjük. Habár a történet lassan halad, kibogozásra váró rejtély benne csak apránként bomlik ki, a főszereplő élete semmiképpen sem unalmas. Dominic képtelen továbblépni felesége halálán, szabad idejében drogoktól kábultan látogatja újra és újra feleségével közös emlékeit, hogy annyiszor élhesse át a múltat, ahányszor az lehetséges. De persze, ezek a látogatások nemhogy segítenének rajta, hanem csak még mélyebbre lökik a gyászban és elkeseredettségben.

A regény sokszor dolgozik erőszakos képekkel, a végkifejlet felé feltáruló rejtély gyomorforgató és undort keltő, kifejezetten csak erős idegzetűeknek ajánlott. A felvázolt jövő valóban nem túl távoli, bizonyos részei már tapasztalhatóak is.

Angyalok pokla. Agave Könyvek, Budapest, 2019, 384 oldal.


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek