Könyv hétvégre! Az óceán rabja: Solaris

Stanisław Lem a leghíresebb lengyel science fiction író, aki eredetileg orvosként végzett, és kutatói munkája mellett történeteket írt. Első regénye 1951-ben jelent meg, későbbi pályafutása során könyvei 41 nyelven több mint 27 millió példányszámban keltek el, jó darabig ő volt a legolvasottabb nem angol nyelvű sci-fi szerző. Egyik leghíresebb regénye az eredetileg 1961-ben megjelent Solaris, melyet most a Helikon kiadó gondozásában 2021-ben egy újabb kiadásban vehetünk a kezünkbe.

Történetében Kris Kelvin pszichológus a Földről indulva a Solaris bolygó fölött lebegő űrállomásra utazik. A bolygó felszínének szinte egészét egy plazmaóceán borítja, amely bár mutatja az intelligencia jeleit, sikeres kommunikációt eddig még az emberiségnek nem sikerült vele létrehoznia. Kelvin azonban hiába érkezik meg az űrállomásra, ott nem várja senki, az ott dolgozó többi tudós pedig titkolózik és meglehetősen furcsán viselkedik. Kelvin hamarosan fölfedezi a Solaris óceánjának működését, miközben a saját démonaival is kénytelen megküzdeni.

Stanisław Lem fél évszázada írt klasszikusa, a Solaris mit sem veszített értékéből az évek múlásával; még ma is egy igazán olvasmányos, mély és elgondolkodtató történetet kapunk vele. Ehhez az is nagyban hozzájárul, hogy a Solaris egyáltalán nem avult el a megjelenése óta, hiszen a fő hangsúly benne a főszereplő személyes drámájára és a két idegen faj közötti kapcsolatteremtés nehézségeire helyeződik, nem pedig az űrutazásra vagy a jövőben használt technikai újításokra. Annyira húsbavágó Kelvin őrlődése a korábban elvesztett/hátrahagyott kedvese miatt, hogy kétséges, valaha eljár-e az idő a regény felett; ebben a Solaris kicsit talán a Rómeó és Júliára emlékeztet, melyben a főszereplők tragikus szerelme minden korban átérezhető. Lem emellett az atmoszférát is tökéletesen eltalálta, az űrállomás hangulata kellően komor, izolált, klausztrofób érzést keltő, néha már-már félelmetes, amit csak tovább tetőznek a megjelent entitások, illetve a fő- és mellékszereplők közötti ellentétek, széthúzások.

A Solaris nem véletlenül lett klasszikus és sikeres, nemcsak egy kiváló regény, hanem képes elgondolkodtatni az olvasót, ennek ellenére mégsem válik egy megterhelő élménnyé.

Lem, Stanisław. Solaris. Helikon, Budapest, 2021., 268 oldal.

A Solaris hivatalos oldala a kiadó honlapján ITT érhető el.


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek