Könyv hétvégre! Bishop’s eleven: A hatodik éjszaka

A heti kemény munka és hajtás után  mindenkinek szüksége van egy kis nyugalomra, kikapcsolódásra. A lazuló könyvkedvelők figyelmébe ajánlunk a szórakoztató irodalom különböző műfajaiból  unalmas – vagy pont, hogy nem unalmas – hétvégékre olvasnivalót.


J. D. Barker
amerikai thiller, horror illetve krimi szerző, aki nemzetközi hírnevet a Négy Majom Gyilkos (4MGY) trilógiával szerzett magának, melynek mind a három része bestseller lett. A rovat egy egységként tekint a trilógiára és ajánlja, mert bár a kötetek külön-külön is élvezhetők, az olvasási élmény teljes kielégüléséhez és a történet megértéséhez mind a háromra szükség van.

Az első részben, amely A negyedik majom címet viseli, megismerhetjük a főbb szereplőket. Sam Porter nyomozó immáron öt éve nyomoz a Chicagót rettegésben tartó sorozatgyilkos után, akinek az áldozatai egytől-egyig egymásra hasonlító, fiatal lányok. A Négy Majom Gyilkosként elhíresült gonosztevő áldozatai testrészeit egy fekete szalaggal átkötött fehér dobozban küldi el a hozzátartozóknak. A bonyodalmak akkor kezdődnek, mikor az egyik reggel halálra gázolnak egy férfit az utcán, és kiderül róla, hogy valószínűleg ő a Négy Majom Gyilkos, mivel megtalálják nála a naplóját. Sam Porter nyomozó pedig eltökélten hisz benne, hogy az utolsó eltűnt lányhoz a naplón keresztül vezet az út, így még folyik a nyomozás, ő elmerül egy pszichopata hátborzongató élettörténetében.

 

A második részben, Az ötödik áldozatban, újabb sorozatgyilkos bukkan fel Chicago utcáin, miközben Sam Porter a szabadidejében tovább nyomoz a Négy Majom Gyilkos után, annak ellenére, hogy korábban nem sikerült elkapnia és az FBI is elvette az ügyet tőle és a csapatától. Sam két társa, Clair és Nash próbálják elkapni az új gyilkost, miután Sam-et felfüggesztették és nyomtalanul eltűnik. Miközben Clair és Nash egyre közelebb kerül az elkövetőhöz, Sam még jobban elmélyül a Négy Majom Gyilkos naplójában és legfőbb célja, hogy megtalálja annak anyját, de csak egy szemcsés fotója van róla.

 

A harmadik részben aztán elszabadul a pokol, A hatodik éjszakában a Négy Majom gyilkos feladja magát, és egy egészen hihetetlen történettel áll elő, így a rendőrség és az FBI nem is tudja, hogy kinek higgyen. Egy kórházat karantén alá helyeznek, mert attól tartanak, hogy valaki egy halálos vírust akar Chicago utcáira ereszteni, mindeközben újabb gyilkosságok történnek, az áldozatok ismét fiatal lányok, akik mellett a „Bocsáss meg, Atyám!” szöveget találják meg a helyszínen. A probléma csupán az, hogy ezúttal a gyilkosságok látszólag egy időben történtek, és olyan távol egymástól, hogy nem követhette el őket egy tettes. És ha mindez még nem lenne elég, a város polgármestere is eltűnik rejtélyes körülmények között.

A 4MGY könyvek a krimi műfaj rajongói számára igazi csemegék lehetnek, mind a három kötetben rövid fejezetek váltják egymást a különböző szereplők szemszögéből megírva. A történet már az első oldaltól kezdve pörög és egy pillanatra sem ül le vagy laposodik el, nincsenek üres járatok, éppen ezért a regények olvastatják magukat, kényszeres lapozást kiváltva az olvasóból. A megalkotott sorozatgyilkosok kellően hitelesek és kegyetlenek ahhoz, hogy akár álmatlan éjszakákat okozzanak. Bár főleg az első részben néha igénytelen a fogalmazás, mely a volt létige frekventált használatában nyilvánul meg, ugyanakkor a nyers stílus jól áll ennek a műfajnak, talán még jobban átérezhető tőle a gyilkosságok kegyetlensége.

J. D. Barker Négy Majom sorozata tipikusan az a trilógia, mellyel egy hétvége alatt végezni lehet és meg is kívánja ezt az olvasótól.

A Negyedik Majomból a CBS tervez sorozatot forgatni.

A hatodik éjszaka. Barker, J. D. Agave Könyvek, Budapest, 2019, 474 oldal.


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek