Deborah Hewitt mikor éppen nem írással foglalkozik, akkor két fiában gyönyörködik, vagy főz – aminek a családja annyira nem örül −, de mindezek mellett tanít is. Valahol Glasglow és London között él az Egyesült Királyságban, és egy öreg kutya büszke tulajdonosa. Első bemutatkozó regénye, a Lélekmadár az urban fantasy műfaja előtt tiszteleg, amely ha nem is sikerült tökéletesen, egy korrekt történetet kaptak vele az olvasók.
Történetének főszereplője Alice Wyndhamet, aki átlagos életét igyekszik élni Londonban, azonban egyik nap egy különleges madártoll tulajdonába jut, és megjelenik az ajtajában egy mogorva férfi, Crowley. Hamarosan kiderül, Alice egészen egyedi képességgel rendelkezik, képes látni az emberek lelkét őrző lélekmadarakat, csakhogy ezzel egy időben egy halálos társaság is az életére tör, akik fel akarják őt használni. Megkezdődik Alice veszélyes utazása, ahol rengeteget kell tanulnia nem csak a lélekmadarakról, hanem egy mágikus helyről, a Varjútanyáról is, amely egy Londonnal párhuzamos város.
Deborah Hewitt alapos munkát végzett, mikor a Lélekmadarat írta, mert bár érezhetően vannak a regénynek gyenge pontjai, de a cselekményre, illetve a fölépített világ kidolgozottságára nem lehet panasz. A történet igazából működik, a szereplők egy vékony mezsgyén egyensúlyoznak valahol a szimpatikus és az unszimpatikus között, a Lélekmadár gerincét adó finn mitológia pedig kellően érdekes ahhoz, hogy az ember többet akarjon róla olvasni/megtudni. Izgalmas hely a Varjútanya is, ahova a mágiát gyakorló emberek menekültek több száz évvel ezelőtt, amely London múltjából merít legfőképpen, ezzel egy varázslatos atmoszférát teremtve. A szöveg olvastatja magát, a regény hossza ellenére nem lehet azt mondani igazából, hogy tele van üres járatokkal, és összességében egy pozitív élmény a Lélekmadár, azonban hiányosságairól is érdemes pár szót ejteni.
A két főszereplő – Alice és Crowley – úgy kerülgetik egymást a regényben, mint valami rossz romantikus történetben, annak ellenére, hogy már az első pillanattól lehet tudni, az író össze akarja őket hozni. Alice belecsöppen erre a számára teljesen ismeretlen világba, mégis olyan magabiztosan hoz meg felelőtlen döntéseket és sodorja magát egyfolytában fölösleges veszélyekbe, hogy az már idegesítővé válik (és természetesen a végén mindig jön Crowley, és megmenti). A Lélekmadár központi konfliktusát egy olyan helyre való eljutás jelenti, ahonnan szinte lehetetlen visszatérni élve, de az egyik szereplő szó szerint egyszerűen besétál aztán ki, mindenféle probléma nélkül, és még az sincs elmagyarázva, hogy volt erre képes. A párbeszédek néha mesterkéltnek érződnek, sok szereplő olykor rettentően színpadias, és ide sorolható, hogy sokszor a Varjútanyáról és mágikus világról való beszélgetésekben a karakterek átmennek tanár üzemmódba, és ilyekor mindenki nagyon szeret magyarázni, ami kissé művé teszi a jeleneteket.
Ennek ellenére a Lélekmadár tényleg egy kellemes olvasmány, vannak ugyan szembeötlő hibái, de ezek megbocsáthatóak, és ne feledkezzünk meg róla, hogy első regényről van szó (aminek természetesen már meg is jelent a folytatása), és így (is) kiemelkedő teljesítményről beszélhetünk.
Hewitt, Deborah. Lélekmadár. Agave Könyvek, Budapest, 2021, 432 oldal.
Kövessen minket: Facebook
