A marokkói születésű, de 17 éves kora óta Franciaországban élő Leïla Slimani 2014-ben publikálta első regényét, amellyel rögtön jelentős kritikai sikereket ért el. Második könyve, az Altatódal 2016-ban jelent meg, amiért odaítélték neki Goncourt-díjat, amit 1903 óta kap meg a legjobb francia regény. Az Altatódal egy magányos nő történetét meséli el, aki az élet szinte minden területén kudarcot vallott, így egyetlen terület maradt számára, ahol bizonyíthat: a munkahelye.
Története szerint Myriam és Paul boldog házasságban élnek két gyerekükkel Párizsban, de a nő egy nap úgy érzi, muszáj visszamennie dolgozni, hogy teljes legyen az élete. Férjével megegyeznek, hogy felfogadnak egy dadát, és csodával határos módon hamarosan rá is találnak a tökéletesnek tűnő jelöltre, Louise-ra. Louise nagy tapasztalattal rendelkező bébiszitter, férje meghalt, lánya már felnőtt és elköltözött otthonról, így nem lesz gond az időbeosztásával. A házaspár hamar megtapasztalja, hogy Louise sokkal több, mint egy szimpla alkalmazott, nem csak a gyerekeket felügyeli egész nap remekül, de közben megfőz, ellátja a házimunkák nagy részét, ha kell előbb jön és tovább is marad. Nem telik bele sok idő, hogy Myriam és Paul úgy érezze, Louise a család oszlopos tagjává vált, de ezt kapcsolatot nem lehet elszakítani többé.
Az Altatódal erősen nyit, mint a fülszövegből is kiderül már az első oldalon lelepleződik, hogy mi történt a gyerekekkel és a családdal. Azonban hiába tudjuk előre a végkifejletet, a regény akkor sem válik unalmassá egy pillanatra sem. Betekintést nyerünk Myriam és Paul életébe, csak úgy, mint Louise nem túl boldog, törésekkel teli múltjába. Igazság szerint nem tudom, hogy bármelyik karakter szimpatikus-e a könyvben. A házaspár túlságosan könnyelműen hanyagolja el a gyerekeket és hagyja, hogy a dada átvegye szinte minden téren a szerepüket, hiszen még nyaralni is elviszik magukkal Görögországba, hogy nekik könnyebb dolguk legyen. Louise pedig sajnálható, de mintha nem erőlködött volna túlságosan, hogy jó feleség vagy éppen anya legyen, cserébe viszont az általa gondozott személyek és vigyázott gyerekek teljes figyelmet kapnak. Függ attól, hogy mások függjenek tőle, és könnyen, észrevétlenül éri el, hogy ez meg is történjen. Miután nem marad senkije, érthető, hogy csak a munkájának él, ahogy az is, hogy mindent megtesz, hogy ne szakadjon el tőlük. Lakásában idegennek érzi magát, ezért a házaspárnál zuhanyozik, ha elmennek otthonról, akkor ott alszik, lényegében ott él. Elkövetett gyilkossága pedig azt a célt szolgálja, hogy soha ne szakadjanak el egymástól.
A regényben nincs minden részletesen elmagyarázva, az olvasó szájába rágva, és nincs is rá szükség. A szöveg kevés párbeszédet tartalmaz, de gördülékeny, egy szuszra elolvasandó. Hétvégére tökéletes választás lehet.
Slimani, Leïla. Altatódal. Európa, Budapest, 2017, 240 oldal.
