Søren Sveistrup eredetileg forgatókönyvíróként kezdte a pályafutását, ahol be is bizonyította, hogy ért a krimi műfajához, hiszen olyan címek kötődnek a nevéhez, mint a Hóember (2017) vagy a kritikailag igen sikeres, több mint száz országban vetített Egy gyilkos ügy sorozat. Saját bevallása szerint nagy hatással voltak rá Arthur Conan Doyle és Agatha Christie történetei, ami amúgy egyáltalán nem látszik első, 2018-ban megjelent regényén, A gesztenyeemberen, de ez nem negatívum.
Története Koppenhágában játszódik, ahol egy csendes, külvárosi játszótéren egy megcsonkított nő holttestére bukkannak. Az áldozat fölé egy fára egy apró gesztenyeembert függesztettek, rajta egy olyan lánynak az ujjlenyomatával, aki egy évvel korábban tűnt el. Az ambiciózus nyomozó, Thulin és a kiégett, új társa, Hess kapja meg az ügyet, de mikor elkezdik a nyomozást, hamarosan kiderül, hogy nem csak egy szimpla gyilkosságról van szó, ennek az esetnek a részletei sokkal szerteágazóbbak, mint azt valaha is gondolták volna. És aztán előkerül a következő áldozat, nem sokkal később pedig egy újabb… Kérdéses, a két nyomozó képes-e kideríteni az igazságot és megállítani a kegyetlen gyilkost, mielőtt még több áldozatot szedne.
Az egészen hamar kiderül A gesztenyeember olvasása során, hogy Søren Sveistrup olyan szerző, aki elegendő tapasztalatot szerzett korábban az írás terén, még ha forgatókönyvökön dolgozott is, nem pedig regényeken. Sveistrup biztos kézzel vezeti végig az igencsak szerteágazó, több szálon futó cselekményt, miközben a legtöbbször hol Thulin, hol Hess szemszögéből követhetjük végig az eseményeket, de egy-egy rövidebb jelenet erejéig más mellékszereplők életébe is bepillantást nyerhetünk, ha a történet úgy kívánja. Márpedig sokszor úgy kívánja, és talán ezek a részek túl sokat szerepelnek a regény során, érdemes lett volna néhányat kihúzni belőlük.
Ezen felül nem sok negatívum mondható el A gesztenyeemberről, és nem is érdemes nagyon a hibáit firtatni. A gyilkosságok brutálisak, a feljebb említett perspektíva váltások miatt nem csak a végeredménnyel szembesül az olvasó, hanem „jelen van” ezeknek az elkövetésénél, amely még jobban képes elborzasztani. Az agyonhájpolt skandináv krimikre oly jellemző komor hangulat sem marad el, folyton sötét van, napközben esik az eső, a nap sohasem süt ki egy pillanatra sem. A két nyomozó közötti viszony döcögősen indul, és végül valamennyit javul/enyhül kettejük kapcsolata, de külön plusz pont, hogy nem fogadnak örök barátságot vagy lesznek szeretők. A könyv végi megoldáshoz vezető út és a gyilkos kilétének, illetve annak motivációjának felfedése, mintha kicsit túl lett volna bonyolítva, de szerencsére ez nem sokat ront az élményen.
A gesztenyeember izgalmas, atmoszférikus olvasmány, amely pörgős fejezeteivel kitűnő regény lehet hétvégére.
Sveistrup, Søren. A gesztenyeember. Partvonal, Budapest, 2019, 456 oldal.
Kövessen minket: Facebook
