Könyv hétvégre! Döcög, de jó: Szíve helyén sötétség

J. D. Barker 2014-es első regényével azonnal a Bram Stoker-díj esélyesei közé került, habár az átütő sikert a 2017-es A negyedik majom című könyvével érte el, amely nem csak New York Times, hanem nemzetközi bestseller is lett egyben. Mikor éppen nem a Drakulához ír előzménytörténetet vagy James Pattersonnal dolgozik együtt, akkor születnek meg olyan művek, mint a Szíve helyén sötétség, amely itthon a múlt hónapban jelent meg az Agave Kiadó gondozásában. A Szíve helyén sötétség összességében pozitív olvasási élményt nyújt, igaz, sok ponton tartalmaz azért kivetnivalót.

Történetének főszereplője Jack Thatch, aki négy éves korában elveszítette szüleit egy autóbalesetben, ezért nagynénjével él Pittsburghben. 8 évesen aztán találkozik a temetőben egy különös lánnyal, Stellával, akivel erős kapcsolat alakul ki közöttük már az első pillanatokban, és az idő előrehaladtával ez a kötelék csak még tovább mélyül. Azonban a lány nem csak okos és szép, hanem fehér ruhás emberek kísérik mindenhova, akik fehér autókkal járnak, ráadásul Stella sohasem engedi, hogy Jack hozzáérjen. Az évek múlásával Jack életében egyre furcsább és tragikusabb események történnek, és kiderül, hogy a szálak tudtukon kívül bizony Stellához kapcsolódnak.

Egy dolog egészen biztos, ami már a Négy Majom Gyilkos-trilógiánál is egyértelműen kiderült: J. D. Barker rettentően ért ahhoz, hogy kell izgalmasan történetét vezetni. Mindegy, hogy az események csupán egy napot ölelnek föl, vagy mint a Szíve helyén sötétség esetében, hosszú éveket, azt hatásosan, szórakoztatóan és semmiképpen sem unalmasan képes az olvasó elé tálalni, még akkor is, ha regény oldalszáma 700 oldal fölé rúg. A karakterek kellőképpen érdekesek, legtöbbjük azonnal megkedvelhető, így van is okunk aggódni értük az olvasás közben, a lassan kibontakozó, apránként föltáruló szövevényes rejtélyek pedig segítik végig fenntartani a figyelmet. Kétségtelen, hogy a Szíve helyén sötétség végigolvastatja magát, de azért akadnak vele kisebb-nagyobb problémák.

Például előfordul, hogy nagyon igénytelen a szöveg, és ez csak még feltűnőbb, ha előzőleg az ember valami olyasmit olvasott, ami nagyon rendben volt nyelvileg. Kétségtelen, hogy ennek a thriller/horror vonalnak jó áll a nyers stílus, de azért néha igazán lehetne választékosabban fogalmazni, ettől még nem válik az írás mesterkéltté. Emellett a könyv olykor szájbarágós, igen sok lakásban tudjuk meg, hogy pontosan hány colos a tévé, de minek? A humorosnak szánt ismétlések inkább idegesítőek egy idő után az ex-nyomozóról, aki manapság már csak Terry, és egymás után legalább ötször szerepel a regényben. A történetet legnagyobb részét Jack meséli el E/1-ben, amit nagyon jó érzékkel szakítanak meg az E/3 elbeszélések a mellékszereplőkkel, illetve bizonyos időközönként a „D-alanyról” készült jelentések. De ezek a jelentések is igaz kicsit szellősebbek, de stílusban ugyanolyan regényszerűek, mint a könyv többi része. És ne legyen már a narrátor mindig mindentudó, egyszer-kétszer el lehet játszani az események baljós előre vetítését, de ezt is fölösleges ilyen frekventáltan csinálni. Minden második fejezet végén például így: Azt hittem, ez a recenzió itt véget ér… de tévedtem… mekkorát tévedtem.

Az események alakulásai, illetve bizonyos jelenetek is néha megkérdőjelezhetőek. Az alkoholizmus útjára lépő tinédzser Jack azt állítja, sok minden máshogy alakult volna, ha nem kezd el inni. De ez nem igaz, a cselekményre később semmilyen hatással nem lesz az, hogy a főszereplő piál. Az ex-nyomozó, aki manapság már csak Terry egyik napról a másikra túljut alkoholizmusán, mert ő így döntött. Az egyik mellékszereplő, a Prédikátor magánakciója láttán még John Wick is elismerően főt hajtana, mikor behatol egy fegyveresekkel őrzött házba. A regény vége meg egy giccsparádé, és hiába állítja a szerző, hogy fogalma sem volt róla, hova tart a történet, Jack és Stella problémájának a meg- és feloldása már egészen korán sejthető.

Mindezek ellenére a pozitív irányba billen a mérleg, a regény beszippant és fogva tart, az elmerülés benne egészen könnyedén megy az olvasás közben. Kár a hibákért, de nem rondítanak bele annyira az összképbe, hogy teljesen elrontsák az élményt.

Barker, Jonathan Dyle. Szíve helyén sötétség. Agave Könyvek, Budapest, 2020, 720 oldal.


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek