Dan Simmons valami olyat alkotott a science fiction irodalomban, amire rajta kívül nem sokan voltak képesek: a Hyperion-regényekkel valószínűleg örök időkre a klasszikusok közé emelkedett, nem hagyva kétséget afelől, hogy stílusban és történetvezetésben is zseniális. Magam részéről szinte mindegyik könyvét szerettem, amit olvastam tőle, eddig csupán a magyarul még nem megjelent The Aboninable-t találtam unalmasnak. A Dermesztő nyárban egy csapat tizenéves fiú hátborzongató kalandjait követhettük végig, melyhez most megérkezett a folytatás, a Fullasztó tél.
Történetében Dale Stewart úgy dönt, visszatér gyerekkora városába, Elm Heaven-be, hogy regényt írjon. Dale élete romokban hever, feleségétől és lányaitól külön költözött, miután az egyetemen viszonyba kezdett az egyik diákjával. Az intenzív viszonya szeretőjével azonban véget ért, munkahelyén ferde szemmel néznek rá, egyik este pedig sikertelen öngyilkossági kísérletet hajt végre. Úgy érzi, akkor van esélye igazán tovább lépni, ha könyvet írt gyerekkoráról, ezért visszaköltözik a városba, ahol felnőtt, és kiveszi 1960-ban elhunyt barátja, Duane régi farmházát. 1960-ban egy csapat fiúval valami egészen sötét dolgot győztek le, igaz, Dale nem emlékszik rá. Azonban lehet, hogy a gonosz mégsem tűnt el teljesen Elm Heaven-ből.
A Dermesztő nyár egy igazán élvezetes olvasmány volt, ahol, csakúgy, mint Stephen King Az című könyve esetében a regény lelkét a gyerekek között fonódott szoros barátság jelentette, akik összefogva bármilyen akadállyal megküzdöttek. A Fullasztó télben azonban ez már eltűnt, eltelt 40 év, a barátok szétszéledtek, Dale még az öccsével sem nagyon tartja a kapcsolatot egy-két kósza telefonhívást leszámítva. A könyv eleve egy nagy hátránnyal indult, ugyanis nem volt olyan izgalmas az alaptörténet, ettől függetlenül a Fullasztó tél nem lett rossz, csupán jócskán elmarad a Dermesztő nyár szintjétől.
A Fullasztó tél igazából Dale Stewart második pokoljárása, ahogyan az életében meghozott rossz döntésekért megfizet, csak nem vagyok biztos, hogy ez megért 400 oldalt. Simmons még mindig roppant élvezetesen ír, remekül teremt atmoszférát: az izolált környezet, a hóesés, maga a környezet kellően nyomasztó hangulatot kreál. Azt se lehetne mondani, hogy unalmasra sikerült volna − főleg ahhoz képest, hogy a regény viszonylag kevés szereplővel és helyszínnel dolgozik −, elvégre lekötött az elejétől a végéig, valami mintha mégis hiányozna belőle. Ettől függetlenül még így is egy átlagos olvasmány fölé emelkedik (még ha csak egy kicsivel is), amivel megéri tenni egy próbát; még az sem lesz zavaró, ha előtte nem olvastuk az előzményt, mert nagyon lazán kapcsolódnak egymáshoz.
Simmons, Dan. Fullasztó tél. Alexandra, Pécs, 2020, 400 oldal.
