Könyv Hétvégre! Egyszerre két helyen: A kívülálló

A heti kemény munka és hajtás után  mindenkinek szüksége van egy kis nyugalomra, kikapcsolódásra. A lazuló könyvkedvelők figyelmébe ajánlunk a szórakoztató irodalom különböző műfajaiból  unalmas – vagy pont, hogy nem unalmas – hétvégékre olvasnivalót.

Stephen King kétségtelenül a populáris irodalom egyik legismertebb alakja. Könyvei millió számra keltek el világszerte, a horror koronázatlan királyának is szokás nevezni, aki olyan kult könyveket írt már az évek során, mint A ragyogás, az Az vagy éppen a Tortúra. Horror írónak tartják a legtöbben, és való igaz, legtöbb könyvében szerepet játszik valamilyen szinten a természetfeletti gonosz, bár saját magát nem vallja annak; karrierje során írt már fantasyt és westernt ötvöző regényfolyamot (A setét torony sorozat) vagy éppen krimit (A coloradói kölyök, Joyland, Dolores). Regényei színvonala finoman szólva is kissé hullámzónak nevezhető, esetenként fellelhető bennük az önismétlés, néha túlírottak, ugyanakkor egy olyan szerzőről beszélünk, aki fénykorában sokszor évi két könyvvel is jelentkezett. Utoljára magyarul 2019-ben jelent meg tőle A kívülálló az Európa kiadó gondozásában, és szerencsére ez a regény a jól sikerültek közé tartozik.

A történet szerint az oklahomai Flint City-ben brutálisan elkövetett gyilkosság rázza meg a helyi közösséget. Egy kutyáját sétáltató férfi a város parkjában egy kisfiú véres tetemére bukkan. A rendőrség számára küldött orvosi jelentésből kiderül, hogy a fiú testéből hiányoznak darabok, melyeket valószínűleg kiharaptak, ezen felül szexuálisan is bántalmazták. A rendőrségen tett tanúvallomásokból kiderül, hogy többen látták – és fénykép alapján azonnal azonosítják is – a helyi irodalomtanárt és a Kisliga baseball edzőjét Terry Maitland-et a helyszínről véres ruhákban távozni. Mikor minden bizonyíték, még a kamera felvételek is azt bizonyítják, hogy Terry Maitland a tettes, Ralph Anderson nyomozó úgy dönt, nyilvánosan, több ezer ember szeme láttára tartóztatja le a gyanúsítottat egy helyi baseballmeccsen. Terry – a legtöbbeknek csak T. edző – természetesen mindent tagad, sőt, bombabiztos alibije van, hogy a gyilkosság ideje alatt egy másik városban tartózkodott, amit többen meg is erősítenek. Egy kamerafelvétel pedig bizonyítja, hogy valóban ott volt abban az időben. Vajon Ralph Anderson nyomozó hibát követett el? Nem a megfelelő embert tartóztatta le? Még az ujjlenyomatok is egyeznek. Hogy lehet valaki egyszerre két helyen?

A kívülálló olyan sötét krimiként/thillerként indul, amelyet bármelyik horror regény megirigyelhetne. Az első részben párhuzamosan bontakozik ki Terry Maitland letartóztatása és az ügy részleteinek felderítése. Ez utóbbi, kifejezetten ötletesen rendőrségi tanúvallomásként és orvosi jelentésként szerepel a könyvben. Az elkövetett gyilkosság önmagában olyan borzalmas, hogy azt megrázó élmény lehet olvasni, ami még annál is sokkolóbb, hogy minden jel arra mutat, egy helyi, kedves lakos követte el, akiről senki nem feltételezte volna. King mesteri módon építi fel a regény hangulatát, a feszültség végig jelen van, az olvasó figyelme nem lankad, amíg ki nem derül a rejtély.

King csak a könyv második felétől kezdi el finoman belecsepegtetni a természetfelettit a történetbe. A szereplők először csak eljátszanak a gondolatával, míg rá nem döbbenek, hogy nem marad más megoldás, bár kétségeik szinte az utolsó pillanatig fennmaradnak. Ugyancsak pozitívum a Ralph Anderson és Marcy Mailtland (Terry felesége) között kialakult feszültség ábrázolása, valamint a nyomozó állandó dilemmája, hogy jól döntött e.

Érdekesség, hogy A kívülálló részben kapcsolódik a Bill Hodges trilógiához is (Mr. Mercedes, Aki kapja, marja, Agykontroll), Holly Gibney feltűnik, mint afféle fél-mellékszereplő. A könyvből az HBO készített 10 részes minisorozatot, melynek januárban volt a premierje.

Bár a szerző nem vallja magát horror írónak, most mégis sikerült valami igazán sötét alkotnia. Nem egy A ragyogás vagy egy Állattemető, de attól még nagyon is jól sikerült.

A kívülálló. Európa, Budapest, 2019, 504 oldal.


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek