Könyv hétvégre! Elhagyott part

Blake Crouch az Amazon felkérésére 2019-ben egy hat történetből álló science fiction kötetet állított össze, amely az Elhagyott part címet kapta a szerző kisregénye után. Ezen kívül Crouch a műfaj elismert és népszerű íróitól mutat be olyan novellákat, melyek bár különböző világokban játszódnak és különböző problémákat dolgoznak föl, mégis bizonyos témákon keresztül – születés és halál/elmúlás – valahol lazán összekapcsolódnak.

Az Elhagyott part pontosan egy olyan kötet, melyet nem csak a műfaj elkötelezett rajongói vehetnek szívesen kézbe, hanem hosszúsága és a benne szereplő novellák miatt bárki számára könnyen fogyasztható, és főként kellemes, érdekes, izgalmas olvasmány lehet. Igaz ugyan, hogy az Elhagyott partban szereplő írások egy egész regényt kitesznek, mégis mindössze egyetlen hosszabb délután alatt végezni lehet vele, és a szövegek minősége és cselekménye nem is hagyja, hogy másként tegyünk.

A novellák nem feltétlenül olyan témákkal foglalkoznak, melyekkel az olvasó ne találkozhatott volna filmekben vagy regényekben. Pont a címadó történet egy mesterséges intelligencia öntudatra ébredéséről szól és arról, az emberiség számára ez milyen következményekkel járhat, de a főszereplő személye, munkája és a mű világa igazából sokkal izgalmasabb, mint a központi problémája. Van olyan írás, melyben egy aszteroida tart a föld felé, és a főszereplő azon dilemmázik, érdemes-e egyáltalán elmenekülnie vagy jobb inkább maradni és meghalni. Amor Towles Érkezés a célhoz című novellájában nem csak azt tudja kiválasztani a szülő, milyen tulajdonságai legyenek leendő gyermekének, hanem projekciókat is megtekinthet életének lehetséges szakaszairól. A kötetben szereplő írások közül talán csak az utolsó, a Véletlenérték tűnik ki kissé, de ez nem negatívum, egyszerűen csak érezhetően egy olyan történetnek tűnik, ami akár már holnap is bekövetkezhet.

Az Elhagyott part nem okoz csalódást, pontosan azt adja, amire egy ilyen kötetben szükség van.

Elhagyott part. Agave Könyvek, Budapest, 320 oldal, 2022.

Ha értékesnek ítéli a szerző publikációit, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon.


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek