Könyv hétvégre! Emberi hagyaték: A pusztulás gyermekei

Adrian Tchaikovsky közel 15 éven keresztül próbálkozott kézirataival a kiadóknál, míg végül 2008-ban megjelent első regénye. Azóta oszlopos tagja a fantasy és science-fiction irodalomnak, habár átütő sikert az Arthur C. Clarke-díjjal is jutalmazott Az idő gyermekei című könyvvel szerzett magának, melynek három évvel később, 2019-ben érkezett meg a folytatása, A pusztulás gyermekei. Tchaikovsky ebben a regényben még tovább bővítette annak az amúgy is részletes és izgalmas univerzumnak a világát, melyet az első részből megismerhettünk, és ha nem is volt feltétlen szükséges egy folytatás, a végeredmény mégis kielégítőre sikerült.

Az idő gyermekeiből megtudhattuk, hogy az emberiség az aranykorában meghódította a csillagokat, és új lakhelyeket keresve terraformálással különböző bolygókat tettek lakhatóvá az emberiség számára szerte az univerzumban. A Föld azonban elbukott, és mire az emberek újra az űrben kezdtek kutatni alkalmas planétákat felkeresve egy új élet megkezdéséhez, az egyiken egy másik intelligens fajt találtak. A kommunikáció és az emberi természet miatt ez a találkozás majdnem véres háborúba torkollott, de szerencsére még időben és kisebb veszteségekkel megoldódott a probléma. Az emberek és az idegen bolygót benépesítő óriás pókok között szövetség alakult ki, és úgy döntöttek, elindulnak, hogy a többi terraformált világot is megvizsgálják, hátha ott is találnak életet.

Csak úgy, mint az első részben, A pusztulás gyermekeiben és két idősíkon követhetjük felváltva az eseményeket. A jelenben játszódó az emberek és a pókok utazását taglalja a Nod nevű bolygóhoz, ezzel párhuzamosan pedig a múltban egy terraformálási céllal érkezett űrhajó legénységének a tevékenységét olvashatjuk, míg az események szépen lassan össze nem érnek, hogy a végén teljesen értelmet nyerjen minden. A könyv itt már nem csak egy emberek által teremtett intelligens faj öntudatra ébredését és fejlődését vezeti végig, hanem egy teljesen idegen faj felfedezését is apró részletességgel bemutatja.

A regény igazi erőssége is ez, nem az események nagy fordulatszámú pörgetése, hanem a részletgazdagság, a kidolgozottság, és az a fajta hitelesség, hogy A pusztulás gyermekeiben történő eseményeket nem esik nehezére az embernek elhinnie. A fajok közötti kommunikáció áthidalásának nehézségei nincsenek egy hanyag ecsetvonással elintézve, a pókok nem tanulnak meg beszélni, és az is bizonyosságot nyer, hogy attól, mert valaki ismer egy nyelvet, nem feltétlenül tudja azt a megfelelő hatékonysággal használni.

A pusztulás gyermekeiben csúcsosodik ki az, ami az első részben is már érezhető volt, hogy az emberiség itt már csak másodszerepet játszik, a hangsúly itt az általuk kreált, de rajtuk azóta túlnőtt fajokon van.

A pusztulás gyermekeit a napokban – nem véletlenül – az SFF Vektor az év sci-fi regényének választotta. Ha valaki kedveli az ilyesfajta, lassú folyású, de ugyanakkor roppant érdekes, univerzumokat átszelő könyveket, akkor érdemes mind a két részt elolvasnia.

Tchaikovsky, Adrian. A pusztulás gyermekei. Fumax, Budapest, 2019, 592 oldal.


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek