Könyv hétvégre! Falon túl: Gallant

V. E Schwab első könyve 2011-ben jelent meg az Egyesült Államokban, és amellett, hogy főként pozitív kritikákat kapott, a Publisher Weekley az év horror/science-fiction/fantasy regényének választotta, míg az Amerikai Könyvtárosok Szövetsége is előkelő helyre sorolta az olvasási listájukon. Schwab eddigi legnagyobb sikerét a tavalyi Addie LaRue láthatatlan életével aratta, de emellett például saját maga fejlesztett sorozatot First Kill című novellájából. Idén az írónő Gallant című regénye került a könyvesboltokba, melyben Schwab ismét hozta a tőle megszokott minőséget.

Történetének főszereplője az árva és siket Olivia Prior, aki a Merlilance nevű lányotthonban éli szürke és korántsem könnyű hétköznapjait. Egyetlen kapcsolata édesanyjával a hátrahagyott naplója, melyben a nő lassan megbomló elméjének története követhető nyomon. Mikor Olivia egyik nap rejtélyes levelet kap nagybátyjától, aki meginvitálja őt otthonába, Gallantba, a lánynak nem kell sokat haboznia, hogy eldöntse – nem mintha lenne más lehetősége −, útnak indul. Anyja utolsó figyelmeztetése azonban egészen egyértelmű: addig van biztonságba, amíg távol marad Gallanttól.

 

Nem véletlen, hogy V. E. Schwab regényei kapcsán sokszor merül föl Neil Gaiman neve, hiszen nemcsak egy műfajban alkotnak, hanem mind a két író ugyanolyan természetességgel építi bele írásaiba a fantasztikumot. Schwab története egyszerre érződik földhözragadtnak és a valóságtól elrugaszkodottnak, és ez a fajta elrugaszkodás egyre jobban elmélyül, ahogy a Gallant cselekménye előre halad. Érdekes, hogy itt és az Addie LaRue láthatatlan életében is központi szerepet játszik a szerelem; utóbbiban egy átok feloldására szolgál, míg előbbiben pont, hogy a könyvben zajló történések nagy részének az okozója. Mind a két esetben a szerelem afféle lehetetlen viszonyként jelenik meg, a Gallantban Olivia a rejtélyek megfejtésével egyrészt megtalálja régóta keresett helyét a világban, másrészt kibontakozik előtte szülei kapcsolatának hamar ellobbanó lángja és annak eleve halálra ítéltetése.

A Gallant remek arányban keveri háromszáz oldala alatt a dark-fantasy és a horror elemeket, félelmetessé mégsem a benne szereplő lényektől válik, hanem sokkal inkább a valós szereplők gyarlóságától.

Schwab, Victoria Elizabeth. Gallant. Agave Könyvek, Budapest, 2022., 320 oldal.

Amennyiben tetszik a tartalmak, tudósítások, hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek