Mindössze egy évet kellett várni arra, hogy J. K. Rowling folytassa a Harry Potter és a bölcsek kövében megkezdett kalandokat, és a főszereplő visszatérjen a rejtélyekkel és izgalmakkal teli varázslóiskolába. A könyvsorozat második része, a Harry Potter és a Titkok Kamrája bár terjedelemre nem hosszabb, mint elődje, mégis egy tartalmasabb, némileg komolyabb darabról beszélhetünk, amely képes volt megőrizni a bölcsek köve pozitívumait és tovább is bővítette azokat.
Ha történt is valamennyi feloldás a Harry Potter és a bölcsek köve végén a főszereplő mostohaszüleivel kapcsolatban, tehát, hogy az őt befogadó Dursley család elkezdett tartani Harry-től a képességei miatt, az a második rész elején egészen hamar megszűnik. A Harry házában megjelenő házimanó nem csak azt próbálja meg megakadályozni, hogy főhősünk visszajusson az iskolába, hanem egyben az összes számítását keresztbe húzza egyetlen tettel (és Rowling nem utoljára teremt meg egy olyan karaktert, aki sokak kedvencévé válik). Később a Roxfortba visszajutva sem válik könnyebbé Harry és barátai helyzete, hiszen tanulmányai mellett egy újabb szörnyű rejtély vár megoldásra, amely ráadásul az egész intézményt veszélybe sodorhatja. Természetesen Harry, Ron és Hermione minding ott vannak az események központjában.
Ha a Harry Potter és a bölcsek köve tökéletes első rész volt, akkor a Titkok Kamrája legalább ennyire jó folytatás. Míg az előzményben bele-belekóstolhatott az olvasó a varázsvilág és a Roxfort mágikus világába, addig a következő részben még részletesebben tekinthet be az ott zajló hétköznapokba. És nem is kell mindenhez feltétlenül a varázslat, elég csak arra gondolni, mikor Harry legjobb barátjánál, Ronnál tölti a nyár egy részét, és megtapasztalja, hogy a gyerekzajtól hangos házban jelen van a szeretet, amit ő eddigi élete során egyáltalán nem élhetett át. Harry ugyanígy tekinti inkább otthonának a Roxfortot, hiszen ott minden nehézség és negatívum ellenére barátokra és biztonságra lelt.
A Harry Potter és a Titkok Kamrájában talán még sötétebb a hangulat, mint az első részben; míg ott érezhető volt, hogy az gyerekeknek szól, ez már inkább sorolható az ifjúsági regény kategóriába. Ha nem lennének elegek az iskolában történt rejtélyes, diákokat érintő esetek, ott van még a hang, amit Harry hall időközönként; az itt elhangzó mondatok ismét szinte már horrorisztikusak, de Rowling tökéletesen megőrzi végig az egyensúlyt. A regény akkor sem lép ki az ifjúsági történet keretei közül, mikor óriáspókok vagy egyéb szörnyek szerepelnek benne.
Harry, Ron és Hermione barátsága az újabb résszel tovább mélyül, csakúgy, mint az előző részbe kialakult konfliktusok. A komolyságot pedig a kellő időben oldja föl a szerző humorral, melynek fő szolgáltatója itt Gilderoy Lockhart, aki nyugodt szívvel pályázhatna akár az univerzum kóklere címre is.
Rowling, Joanne Kathleen. Harry Potter és a Titkok Kamrája. Animus, Budapest, 2009., 316 oldal.
Ha értékesnek ítéli a szerző publikációit, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon.
