Könyv hétvégre! Harry Potter és a Tűz Serlege

Harry Potter a sorozat negyedik részében immáron a tinédzser korba lépett. Az élete első tizenegy évét szinte szolgasorsban, afféle éppen hogy megtűrt személyként töltő főszereplőnk az első alkalommal száll szembe nagybácsijával, mikor az a tét, hogy elmehessen legjobb barátaival a Kviddics Világkupára. Harry nem varázsolhat a házban, ahogy a keresztapja vendégszeretetét sem élvezheti – hiszen tévesen mindenki veszélyes gyilkosnak tartja −, de legalább arra fölhasználhatja a férfit, hogy sakkban tartsa vele nem túl kedves rokonait.

Rowling ismét szintet lép a Harry Potter és a Tűz Serlegében; az azkabani fogoly is már négyszáz oldalas volt, addig a negyedik rész majdnem eléri a hétszázat. Szerencsére azt nem lehet mondani, hogy ez negatív hatással lenne a regény tempójára, vagy hogy ettől megszaporodnának az üres járatok a történet során. Sőt, a szerzőnő kitűnő érzékkel pörgeti föl vagy éppen lassítja be a cselekményt, ha éppen arra van szükség. Az első három részben megismert világ is tovább bővül, ezúttal a nemzetközi varázsbirodalom többi szegletébe nyerhetünk némi bepillantást.

A Roxfortban ebben az évben az előzőleg megannyi izgalmat okozó kviddics meccseket fölváltja a Trimágus Tusa, ahol a három iskola (a Roxforton kívül még a Beauxbatons és Durmstrang) egy-egy bajnoka mérheti össze a tudását három nehéz és veszélyes próbán keresztül. Harry természetesen nem szerepelhetne a megmérettetésen, de negyedikként dobja ki a nevét a Tűz Serlege, ezért nincs más választása, mint versenyezni. Az még hagyján, hogy Harry-nek minden tudását (és társaiét is) be kell vetnie, de felmerül a kérdés, vajon valaki az iskolában a halálát kívánja?

A Harry Potter könyvsorozat a Tűz Serlegével levedlette az összes olyan jellemzőjét, ami főleg a sorozat első két része miatt a gyermekregény kategóriához kötötte, és nemcsak az ifjúsági olvasókat célozza meg, hanem kacsintgat a fiatal-felnőtt réteg felé is. A Harry Potter és a Tűz Serlege egy felettébb izgalmas utazás egy kiemelkedő darabja, amely a végkifejletével meg is alapoz egyben a visszalévő három résznek.

Rowling, Joanne Katleen. Harry Potter és Tűz Serlege. Animus, Budapest, 2009., 678 oldal.

Ha értékesnek ítéli a szerző publikációit, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon.


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek