Könyv hétvégre! Hatodik érzék: Later

Stephen King a populáris irodalom egyik megkerülhetetlen alakja, akinek könyveinek megjelenését szinte mindig nagy érdeklődés előzi meg. Regényeivel világszerte hatalmas sikert aratott pályafutása során, fénykorában évi két új mű is a könyvesboltokba került tőle, habár azóta lassított tempóján, és beéri „csupán” eggyel. Idén azonban rámosolygott a szerencse a rajongókra, ugyanis ismét két könyv érkezik a szerzőtől, augusztusban a Billy Summers, illetve a március elején megjelenő Later.

Történetének főszereplője Jamie Conklin, aki irodalmi ügynökként dolgozó édesanyjával él egyedül New York-ban. Jamie nem vágyik másra, csupán egy normális gyerekkora, de sajnos ez nem adatik meg neki, ugyanis egy különleges képesség birtokában van: látja a halottakat és képes velük beszélni. Jamie és az anyja egészen jól kezelik a helyzetet, de a dolgok akkor kezdenek el bonyolulttá válni, mikor a New York-i rendőrség egyik nyomozója Jamie segítségét kéri egy sorozatgyilkos utolsó, halála előtt elhelyezett bomba megtalálására. Jamie képességeinek sajnos nem csak előnyei vannak, hanem olyan ajtókat is képes megnyitni, melyeket talán soha többet nem lehet visszazárni.

Stephen King olyan rutinból tud regényt írni, melyre sok szerző valószínűleg egész életében vágyik. Még mindig hatalmas mesélő, egyike a legjobbaknak, remekül épít hangulatot, ugyanilyen precizitással vezeti végig a történetet, miközben ügyel arra, hogy az olvasó minél mélyebben megismerje karaktereit és azoknak motivációját. Érdekes, hogy nemrég arról lehetett olvasni a hírt, King egyik idén megjelenő regénye sem lesz horror, a Later mégis leginkább ehhez a műfajhoz áll a legközelebb. Nincsenek benne kiemelkedően félelmetes jelenetek, azonban a főszereplő képessége, és annak a tálalása a legtöbb esetben egy olyan atmoszférát eredményez, amelyre a legjobb szó talán a hátborzongató.

Ugyanakkor King láthatóan rettentően élvezi, hogy mesélhet, amivel alapvetően nincsen probléma, de a Later esetében ez érezhetően a dramaturgia rovására megy. Roppant hosszú a felvezető, mire a cselekmény egyáltalán eljut arra a pontra, ami a központi eleme, a lényege lenne a regénynek. Ez a probléma még jobban kicsúcsosodott az Újjászületés esetében, ahol meg a maga a történet nem követelte meg a könyv hosszúságát. A Later ugyan nem túl írott, hiszen alig haladja meg 250 oldalt (azt is egy részlettel egy másik műből), mégis a regény lényegére, központi konfliktusára viszonylag kevés időt szán a szerző.

A Later nem tartozik a legjobb King regények közé, de szerencsére nagyon távol áll a legrosszabbaktól is. Könnyed stílusával viszonylag hamar elolvasható, így tökéletesen beilleszthető egy hétvégi olvasmánynak.

King, Stephen. Later. Hard Case Crime, 2021, 272 oldal.

Kultúra | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek