Egy kegyetlen, jeges, zord bolygó. Egy 16 éves különleges lány. Egy rég elfeledett, föld alatti világ.
Mark Lawrence az Egyesült Államokban született, de Angliában nevelkedett fantasy szerző, akinek első regénye, a Tövisek hercege 2011-ben azonnal döntős volt a Goodreads Choice Awardson, mint az év legjobb fantasyje. Az eredetileg fizikából diplomát szerzett író azóta folyamatosan publikál, könyvei milliós példányszámban keltek el világszerte, és egy blogot is vezet, melyben az Egyesült Királyságban megjelent magánkiadású fantasztikus művekre hívja fel a figyelmet. Legutóbbi – 2020-as – regénye, A lány és a csillagok ezúttal egy jeges világba kalauzolja az olvasóit, egy 16 éves lánnyal a főszerepben.
Története Albeth jeges, kegyetlen világában játszódik, ahol nincs helye gyengeségnek. Főleg nem a főszereplő, Yaz számára, aki az Ichták, az egyik legkeményebbnek tartott törzsnek a tagja. Yaz tisztában van vele, hogy különbözik a többiektől, ezért is tart rettentően az eseménytől, ahova családjával tartanak, hogy a Fekete Sziklánál élő papok kiválasszák, és egy jégbe vájt, feneketlen lyukba vessék azokat, akit alkalmatlannak találnak. Nagy meglepetésére nem őt, hanem öccsét lökik bele a szertartáson a lyukba, ám Yaz úgy dönt, nem hagyja veszni a fiút, és utána veti magát. Így kezdődnek el a kalandok a jég alatt.
A lány és a csillagok igazából könnyen lehetett volna jó – vagy ennél sokkal jobb – és izgalmas, de valahogy egyiket sem sikerült végül összehoznia. A regény helyszíne, Albeth, a jeges bolygó eleve egy érdekes környezet, és az első néhány fejezet is ígéretesnek tűnik. Aztán később valami egészen hamar elromlik, a cselekmény hiába tár fel egy új világot a jég alatt, hiába dobál be váratlannak szánt fordulatokat vagy valamilyen új szörnyet, a történet valahogy mégis leül, az események túlságosan kiszámíthatóvá válnak. Előre lehet tudni, mikor következik egy újabb olyan rész, mikor Yaz az egyik sarkon befordulva ismételten menekülésre kényszerül az őt üldöző teremtmény elől. Kár, mert a föld alatti környezet igenis tud bravúrosan működni, mint ahogy Roderick Gordon és Brian Williams Alagutak-sorozatában már megtapasztalhattuk. A lány és a csillagok csupán néhány részlet erejéig rántja le a leplet a regényben felépített világból, hogy a következő pillanatban vissza is takarja, nehogy ne maradjon elég puskapor a trilógia másik két részére.
Mást sem hallani – avagy olvasni – a regény során, mint hogy mennyire kemény az élet ezen a bolygón, minden nap egy küzdelem a túlélésért, csak az igazán rátermettek élhetik túl. Nos, a főszereplő Yaz ugyan valóban brutál szívós, de áldozatot hozni képtelen, pedig azt hinné az ember, hogy ez is hozzá tartozik az ottani léthez. Önmagát föláldozná ugyan se perc alatt akkor is, ha nincs éppen értelme, de amúgy mindig mindenkit meg akar menteni, és senkit sem hagy hátra, még akkor sem, ha ezzel mások életét veszélybe sodorja. Minden cselekedete impulzív, a regény során az összes tettébe terv nélkül vág bele azzal a filozófiával, hogy majd ha odaér, úgyis kitalál valamit. És ha így történne, rendben lenne, de miden egyes alkalommal, amikor ő vagy valamelyik fontos karakter életveszélybe kerül, valamilyen csoda folytán megmenekülnek; a feléjük repülő dárdák az utolsó pillanatban célt tévesztenek, a rájuk lesújtó fegyvereket valaki félrecsapja. Ezek a csodák az utolsó csatajelenetben pedig hatványozottan megtörténnek, már-már komikussá téve a jeleneteket.
Persze mindezek ellenére A lány és a csillagok még okozhat – és okozott is – néhány kellemes pillanatot, csak sokat rontanak az élményen a fentebb felsorolt hibák/ballépések. Még egy próbát is érdemes vele tenni, csak ne számítsunk rá, hogy megüti A Széthullott Birodalom-trilógia (Tövisek hercege, Tövisek királya, Tövisek császára) szintjét.
Lawrence, Mark. A lány és a csillagok. Fumax, Budapest, 2020, 464 oldal.
Kövessen minket: Facebook
