Könyv hétvégre! Lángban ég: Kis tüzek mindenütt

 

Az amerikai Celeste Ng már novelláival felhívta magára a figyelmet, hiszen 2012-ben az egyikért odaítélték neki a Puschart-díjat, két évvel későbbi regénye, az Amit sosem mondtam el pedig hatalmas sikert aratott, az Amazon az év könyvének választotta 2014-ben. Eddigi legújabb műve, a Kis tüzek mindenütt idén jelent meg hazánkban új kiadásban, amiben két teljesen ellentétes család életéről olvashatunk.

Történetének helyszíne Shaker Hieghts, az idilli clevelandi kertváros, ahova éppen beköltözik Mia Warren és lánya, Pearl. Azért tudják ezt könnyen megtenni, mert az ugyanitt élő Richardson család tulajdonában van az ingatlan, ahol lakni fognak, aminek a bérléséhez jutányos áron jutottak hozzá. Kezdetben úgy tűnik, minden rendben lesz, a fényképész Mia és lánya be tud illeszkedni azután, hogy lényegében egész életükben egyik helyről a másikra költöztek. Azonban a közösség életét fenekestül felforgatja, mikor az egyik család egy kínai-amerikai babát szeretne örökbe fogadni, ám az utolsó pillanatban felbukkan a gyermek igazi anyja.

A regényből sorozat készült Reese Witherspoon főszereplésével

Igaz, hogy a Kis tüzek mindenütt központi konfliktusaként a kínai-amerikai baba örökbefogadása szolgál, azonban sokkal nagyobb szerepet játszik benne a két főszereplő család életének a bemutatása. Richardsonék az idilli kertváros tökéletes (vagy legalábbis annak tűnő) mintafamíliája, jól kereső szülők, négy gyerek, hatalmas családi ház. Mia és lánya, Pearl pedig ennek a szöges ellentéte, ha lehet így mondani; sosem ismerték az igazi anyagi biztonságot, mert Mia csak alkalmi munkákat vállal el, hogy tudjon fényképezni. Sosem töltöttek egy helyen túl sok időt, és ez is főként a fotózásnak köszönhető, hiszen Mia egy-egy eladott képért elég szép pénzt kap. A Richardson gyerekek sosem tapasztaltak semmiféle anyagi nélkülözést, míg Mia és Pearl igazi túlélők, ott fogják meg a pénzt ahol csak lehet, semmire nem költenek fölöslegesen, legyen szó ételről vagy ruháról. Érdekes, hogy Mia és Pearl különbözőségük ellenére sem tűnik ki a Shaker Heights-i környezetből, ahol az önkormányzat figyelmezteti az embert, ha túl nagyra nőtt a fű a kertjében, és a szemetet robogóval szállítják el a ház elől.

A két család, mondjuk úgy, egyre jobban egybefonódó élete akkor kezd valóban összegabalyodni, majd végérvényesen szétesni, amikor az örökbefogadási-probléma felmerül. Mia gyújtja az első tüzet, amikor az igazi anyának elmondja, hol van a gyereke, de nem akar vele rosszat, motivációja, ha nem is azonnal, de értelmet nyer. Mrs. Richardson tette sem értelmetlen, habár a későbbiekben őt inkább már a bosszú hajtja, mint sem az igazságérzete. De nem csak őket osztja meg a kialakult helyzet, hanem az egész közösséget, sőt, még Richardsonéknál sem gondolkodik mindenki ugyanúgy, a szereplők meggyőződése képes formálódni az események hatására, ami nagyon jót tesz a regény dinamikájának.

Izgalmas kérdéseket feszeget a Kis tüzek mindenütt, és nem feltétlen rágja az olvasó szájába a megoldást, mert lehet, hogy az nem létezik: ezért inkább hagyja, hogy a döntést mi magunk hozzuk meg.

Ng, Celeste. Kis tüzek mindenütt. Európa, Budapest 2020, 384 oldal.

 

Kultúra | Pannon Hírnök 


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek