De vajon milyen élet van az újjászületés után?
Tade Thompson az Egyesült Királyságban született jorubai szülőktől, de gyerekkorában visszaköltöztek Nigériába, ahol Thompson végül pszichiáterként végzett az egyetemen. Később szülőhazájában a 2000-es évek közepétől kezdte publikálni novelláit, majd science fiction regényeit, melyekkel számos díjat és jelölést bezsebelt. Pályafutása során odaítélték neki az Arthur C. Clarke-díjat, illetve a Molly Southbourne ezer halála című kisregényével elnyerte a Nommo-díjat. Ennek folytatása a Molly Southbourne feltámadása, amely bár ugyanazt a receptet követi, mint előzménye, mégis egy leheletnyivel gyengébbnek érződik.
Története szerint az eredeti Molly Southbourne halott, mert fölgyújtotta magát, és csupán egyetlen utódot hagyott hátra, akinek elmesélt mindent előtte. Az új – és egyetlen – Molly igyekszik megtalálni helyét az új világban, azonban ez nem egyszerű; bár nem támadnak rá lesből az életére törő és a véréből született mollyk, mégis hatalmába keríti a paranoia. Hamarosan kiderül, félelme ha nem is volt pontos, de semmiképpen nem nevezhető alaptalannak.
A Molly Southbourne ezer halála egy remek kisregény volt, sodró lendületű, akció dús, véres, és egy olyan érdekes történetet mesélt el, ami lekötötte a figyelmet. Ezzel szemben a folytatás, a Molly Southbourne feltámadása mintha kicsit mindenben gyengébben teljesítene. Mivel Molly véréből nem születnek gyilkos klónok, ezért az előző részt átszövő folyamatos feszültség felenged, és az akciójelenetek is kevesebb szerepet kapnak. A felmerülő újabb dilemma sem tűnik annyira meghatározónak, annak ellenére, hogy egy új színben tünteti föl az előzményben történt eseményeket, de az is lehet, hogy csak túl kevés dolog derült ki ezzel kapcsolatban. Ha már a Molly Southbourne feltámadása nem hemzseg az akcióktól, nagyobb szerepet kaphatott volna benne a főszereplő származása, anyjának múltja, de ebből is vajmi kevés információt kapunk a könyv végére.
Ettől függetlenül a Molly Southbourne feltámadása még mindig egy pörgős, horror elemeket tartalmazó kisregény, amely egy ültő helyben végigolvasható, csak az előző rész fényében tűnik kissé visszalépésnek.
Thompson, Tade. Molly Southbourne feltámadása. Agave Könyvek, Budapest, 2022., 128 oldal.
Ha értékesnek ítéli a szerző publikációit, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon.