Könyv hétvégre! Női perspektíva: A női test és más összetevők

Carmen Maria Machado eredetileg 2017-ben megjelent novelláskötete, mely itthon az Agave Könyvek gondozásában látott napvilágot idén, a túlnyomórészt pozitív kritikák mellett irodalmi díjesőt hoztak a szerzőnek. A női test és más összetevők elnyerte a Shirley Jackson- és Lambda-díjat, továbbá odaítélték neki a Brooklyni Közkönyvtár irodalmi és az Amerikai Könyvkritikusok John Leonard-díját, ezen kívül pedig begyűjtötte a jelölést a Nemzeti könyvdíjra és a World Fantasy-díjakra is. Műfajilag szinte lehetetlen a regény besorolása, merít horrorból és a science-fiction-ből egyaránt, hogy mindegyik novellában egy igazán szürreális világot alkosson. A történetek főszereplője/narrátora szinte kivétel nélkül egy női karakter, központi témájuk pedig legtöbbször a nőkre és a női testre gyakorolt mindennapi – de korántsem kellemes – hatások a külvilágból.

A női test és más összetevők egy valóban érdekes – és sokszor a valóságtól teljesen elrugaszkodott – novellásgyűjtemény, mely gyakran nyúl megrázó témákhoz.

Egy nő nemi erőszak áldozata lesz – habár konkrétan nincs kimondva, csak utalnak rá −, az ezzel járó traumát pornófilmek nézésével igyekszik pótolni, csakhogy különös dolog történik: elkezdi hallani a pornószínészek gondolait, amik sehogyan sem kapcsolódnak a filmhez, teljesen átlagosak. Hasonlóan, ahogy az erőszakot elkövető férfi kihasználta a főszereplő testét, ugyanúgy zsákmányolja ki a pornóipar a női testeket; nem, itt nyilván nem a kényszerről van szó, hanem a személytelenségről, az érzelemmentességről, és arról, hogy a pornográf filmekben kizárólag a férfi perspektíva érvényesül. Így a novellában ez a perspektíva női szemszögből kerül bemutatásra a pornó kliséken keresztül.

Egy másik történetben a Különleges ügyosztály című kultikus krimisorozat kerül egyfajta szürreális, groteszk – akár paródiaszerű – újragondolásra. Ez A női test és más összetevők leghosszabb hangvételű írása, a fejezetek itt a vázlatszerűen felépített évadok, melyek csupán kiragadott jelenetek címekkel jelölve. A szerző itt is erős képeket használ, a női főszereplőt látogató halott lányok szeme helyén csilingelő aranycsengettyűk kifejezetten hátborzongatóak.

A Nyolc harapásban egy nő testvérei és a külvilág nyomására végül olyan műtétre szánja el magát, amelytől sokkal kevesebbet tud majd enni. A szülés után és az évek múlásával képtelen volt a teste megőrizni fiatalkori ruganyosságát és vékonyságát, ezért hozza meg a drasztikus döntést. A lánya ellenzi a dolgot, kérdőre vonja az anyját, hogy mivel hasonló a testük, akkor az övét sem fogadja el vajon? A novella remekül – és véletlenül sem szájbarágósan – mutatja be azokat az elvárásokat, melyet a külvilág támaszt a nők kinézetével szemben (és véletlenül pont aktuális is hazánkban a téma).

A kötet egyik legkiemelkedőbb és legerősebb novellája azonban pont az első, a Még egy öltést a férj kedvéért. Bár ismertem az eredeti történetet a lányról, aki egy zöld szalagot hord a nyaka körül, és sosem hajlandó levenni azt, így a vége sem lepett meg annyira, de még így is elég hatásos maradt. A recept itt sem különbözik a többi írástól, ez is elég elborult, miközben mindent átitat a túlfűtött szexualitás. Különlegessége nem csak egy mese új köntösbe öltöztetése, hanem, hogy az elbeszélést folyamatosan kisebb történetek szakítják meg – afféle történetek a történetben, sőt, a narrátor néha még instrukciókat is ad az olvasónak, hogyan utánozza a hangokat felolvasás esetén.

A női test és más összetevők semmiképpen sem könnyű olvasmány, mégis érdemes egy próbát tenni vele, mert érdekes és izgalmas kísérletezgetés, és nem csak a női olvasók számára. A kötetben szereplő történetekből az FX csatorna tervez antológia-sorozatot készíteni.

Machado, Carmen Maria. A női test és más összetevők. Agave Könyvek, Budapest, 2020, 288 oldal.


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek