Könyv hétvégre! Paranoia: Malorie

Josh Malerman a The High Strung nevű rockbanda egyik dalszerzőjeként és énekeseként volt ismert, mielőtt 2014-ben megjelent első regénye, a Madarak a dobozban. A poszt-apokaliptikus világban játszódó horror azonnal bestseller lett, mellette pedig jelölték a James Herbert- illetve Bram Stoker-díjakra is; a belőle forgatott film Sandra Bullock főszereplésével kiemelkedő nézettségi számot produkált a Netflixen. A lezártnak tekinthető történet ellenére így nem volt olyan meglepő egy esetleges folytatás elkészülése, melyre 6 évet kellett végül várni, hogy 2020-ban megjelenjen a Malorie. A Malorie nem csak, hogy hozza az előzmény szintjét és hangulatát, de – szerencsére − képes azt túl is szárnyalni.

Történte 12 évvel azután játszódik, hogy Malorie és két gyermeke rengeteg viszontagság után lejutottak a folyón a biztonságot jelentő vakok intézetébe. A probléma még mindig ugyanaz: a lények, akikre elég egyetlen pillantás, hogy az őrületbe kergessék az embert, nem mentek sehova. Malorie és gyermekei számára nincs megnyugvás, életüket kénytelenek a házon kívül vakon folytatni, miközben a szabadban szinte minden egyes pillanatban veszélynek vannak kitéve. Nem kockáztathatnak semmit, ha túl akarnak élni, muszáj mindig a legbiztonságosabb módon cselekedniük. Ám egy nap különleges információhoz jutnak hozzá, és Malorie-nak döntenie kell: maradnak, ahol vannak vagy ismét útra kelnek.

A Malorie szerencsére nem az a lassú folyású regény, azonnal a káosz közepébe dobja az olvasót. Az első néhány oldalon véres cafatokra szaggatja a vakok iskolája által nyújtott biztonságot, melyet az előző rész végén megismerhettünk. Jót tett neki, hogy a folytatásban ugrottunk több mint tíz évet, és most a gyerekek lassan felnőnek, tinédzserek lettek, ami a könyv során a legtöbb konfliktushoz is vezet majd. Az a hangulat, ami végig uralta a Madarak a dobozbant itt is állandóan jelen van; a feszültség még akkor sem kapcsol ki, mikor a szereplők éppen biztonságban hiszik magukat. Az, hogy a karakterek kénytelenek úgy mozogni a külvilágban, hogy nem láthatnak, konstans bizonytalansághoz vezet, hiszen a szem az ember egyik elsődleges érzékelő eszköze. Még a gyerekek kitűnő hallásával is minden egyes megtett kilométer igazi küzdelem.

Hiába nőttek föl a gyerekek az első rész óta, Malorie-nak, mint anyának, talán még jobban megnehezedett a dolga, pont azért, mert a két tinédzsernek most már önálló akarata és gondolatai vannak. Lázadnak – főleg a fiú −, ami rengeteg probléma forrása, és csak tovább növeli Malorie kiszolgáltatottságát. A regény lelke Malorie szülőként betöltött, súlyos döntéseket megkövetelő helyzete, mellette pedig a szereplők egy olyan célt kaptak, ami teljesen indokolja az úttal járó a kockázat vállalást.

Habár voltak fenntartásaim az első résszel kapcsolatban, összességében megmaradt egy pozitív élménynek, és a kerek, lezárt története ellenére vártam a folytatást. A Malorie tovább erősítette bennem a tényt, hogy Malerman egy olyan szerző, aki egy friss, egyedi hang a horror irodalomban (elég csak a Creepshow című sorozatból a The House of the Head részt megnézni, amihez ő írta a forgatókönyvet). Nem tudom, van-e még egy harmadik történet is, ami ebben a világban játszódik, de ha esetleg lenne, szívesen olvasnám.

Malerman, Josh. Malorie. Fumax, Budapest, 2020, 360 oldal.


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek