Az angol Adrain Tchaikovsky első regénye 2008-ban jelent meg, melyhez előtte közel 15 évig próbált sikertelenül kiadót találni. A későbbi évek sikert és elismertséget hoztak neki a sci-fi és fantasy irodalomban, hiszen 2017-ben odaítélték neki az Arthur C. Clarke-díjat, míg egy évvel később a Brit Fantasy-díjat vehette át. Legutolsó regénye, Az éden kapui ezúttal nem a mélyűrbe kalauzolja az olvasókat, hanem egy legalább ugyanolyan izgalmas és részletes párhuzamos univerzumokkal teli világba.
Története több szálon fut egyszerre. Két elválaszthatatlan jó barát, Lee és Mal szörnyvadász kalandra indulnak a Bodmin-lápvidékre, de ott valami túlságosan valóságosra bukkannak, és csak Lee tér vissza az útról végül, míg Mal 4 évre eltűnik. Mikor azonban visszatér, már merőben másik ember vált belőle, és rejtélyek övezik megjelenését. Ugyanekkor Julian Sabreur, az MI5 ügynöke azon dolgozik, hogy megvédje Dr. Kay Anal Kahnt egy szélsőséges csoport támadásától, de a nő mégis eltűnik. Mikor Julian nyomozásba kezd, minden jel arra mutat, hogy nem csak a mi világunk az egyetlen, és mellettünk párhuzamos univerzumok is léteznek, melyek között most repedések keletkeztek. És ezeken a repedéseken át lehet kelni… nem csak feltétlenül embereknek.
Tchaikovsky előző két regényéből (Az idő gyermekei, A pusztulás gyermekei) kiderült, hogy komótos tempóban szeret történetet vezetni, de ez szerencsére a legtöbb esetben nem teszi unalmassá a cselekményt. Ugyanez igaz Az éden kapuira is, amely bár kifejezetten lassan, megfontoltan építkezik, de közben a történések és a bemutatott, a mienktől merőben eltérő világok olyannyira érdekesek, hogy képesek fent tartani az olvasó figyelmét. A párhuzamosan futó szálak néha összeérnek, majd szétválnak, míg a fejezeteket egy párhuzamos univerzumokat taglaló tanulmány szakítja meg, melyek sokszor a regény legszórakoztatóbb részei. Itt olvashatunk a tengerből kiemelkedő, majd a mélyűrben vándorló magányos leviatánokról, egy olyan idősíkról ahol nem haltak ki a dinoszauruszok (sokan álmodtak erről gyerekkorukban), illetve ahol nem az emberi faj lett végül a Föld ura. A kedvencem az a világ volt, ahol a macskák ébredtek öntudatra, mindenkit a hatalmuk alá hajtottak, hogy őket szolgálják, míg ők egész nap csak azt csinálhatták, amit a legjobban szeretnek: lustálkodhattak.
Az egész regényt átjárja egyfajta fanyar humor, ami nagyon jól áll neki, miközben Az éden kapui arra is képes, hogy komoly, releváns társadalmi problémákra hívja föl a figyelmet. Emellett Tchaikovsky azt is bebizonyítja, hogy nagy rajongója a fantasztikus irodalomnak, a könyv csak úgy hemzseg az utalásoktól és biccentésektől a műfaj irányába, itt még egy mellékkarakter is Iain M. Banks fanfiction novellákat ír szabadidejében.
Az egyetlen negatívum, amit meg lehetne említeni az a fentebb említett tempó, amely egy-két kivételtől eltekintve végig egy szinten stagnál, érzésem szerint jót tett volna a regény dinamikájának, ha jóval többször kapcsolnak nagyobb sebességre az események. És talán ide sorolható az is, hogy Az éden kapui a Fumax SF Extra sorozatában jelent meg, így nem éppen a legkönnyebb olvasmány, de ez nem jelenti azt, hogy csak a keményvonalas rajongóknak lenne ajánlott.
Ha valami komolyabb, nagyobb lélegzetvételű és elgondolkodtató olvasmányra vágyunk, Az éden kapui tökéletes választás lehet ehhez.
Tchikovsky, Adrian. Az éden kapui. Fumax, Budapest, 2021, 592 oldal.
Kövessen minket: Facebook
