Könyv Hétvégre! Vakság: az őrület határain túl

A heti kemény munka és hajtás után  mindenkinek szüksége van egy kis nyugalomra, kikapcsolódásra. A lazuló könyvkedvelők figyelmébe ajánlunk a szórakoztató irodalom különböző műfajaiból  unalmas – vagy pont, hogy nem unalmas – hétvégékre olvasnivalót

Ezen a héten: A. F. Brady: Vakság

A regény főszereplője, Sam James, elmeorvosként dolgozik egy manhattani pszichiátriai intézetben, a Typhlos-ban, ahol őt tartják az egyik legjobb pszichológusnak. Gondosan felépített karrierje miatt olyan ügyeket is rá bíznak, amiket más nem vállal el. Azonban Sam hiába képes másik problémáit megoldani, hiába képes a betegek szorongásainak okát megtalálni és segíteni rajtuk, ha közben saját élete lassan a darabjaira hullik.

A bonyodalmak akkor kezdődnek, mikor az intézménybe egy rejtélyes, új beteg érkezik, Richard. A betegről jó formán senki nem tud semmit, csak azt, hogy börtönben ült és talán erőszakos lehet. Ami még különösebb, hogy bár önként jelentkezett az Typhlos-ba, a terápiás foglalkozások alkalmával mégsem hajlandó semmiféle információt kiadni magáról, ilyekor inkább csöndben a folyton magával hordott, gyűrött újságjaiba temetkezik. Mivel az előző pszichológus kudarcot vallott a férfival, Sam végül kénytelen elvállalni a kezelését, habár eleinte ő sem jut sokra vele. Ámde később, ahogy Richard lassan kitárulkozik, egészen sötét titkok kerülnek felszínre a múltjából, melyek Sam életét is nagyban befolyásolják.

A Vakság A. F Bardy első regénye, de ez korántsem von le az értékéből. Az írónő maga is elmeorvosként dolgozik a való életben – csak úgy, mint a főszereplője −, ezért hiteles képet kapunk mind a pszichiátria működéséről, mind pedig a betegekről. Külön kiemelném a párbeszédek autentikusságát, mindegyik szereplő jellegzetesen, más hangon szólal meg, mint a másik. A fejezetek egészen rövidek, szinte vázlatszerűek, de mégsem válik tőle a szöveg töredékessé, inkább az ellenkezője történik: gyorsabb, gördülékenyebb olvasást tesz lehetővé.

A regény másik pozitívuma a főszereplő ábrázolása, aki a munkahelyén egy erős nő benyomását kelti, fenntartja a látszatot, hogy minden rendben vele, miközben alkoholizmussal küzd. Iszik egyedül, iszik a barátjával, iszik a bárban ismeretlenekkel, reggelente pedig a kukába hány az intézetben. Ha ez még nem lenne éppen elég, a barátja otthon néha megveri, ha például nem úgy viselkedik, ahogy az neki tetszik vagy szóvá teszi, hogy a kokainozás bizony ártalmas tud lenni. Sam, csak úgy, mint az alkohol esetében, képtelen szabadulni az abuzív párkapcsolatából, mert hisz benne, hogy tud és segítenie kell a barátján. A könyvben valahol el is hangzik az önsanyargató kérdés, vajon Sam mennyire érdemli meg a verést?

Furcsa módon a saját életének rendbe hozásához Richard múltjának felderítésén keresztül vezet az igen hosszú út. A könyv izgalmas, pozitív élmény.

Olvasásra ajánlott.

Fritsi Péter


Hasonló cikkek