Könyvbemutató, verskoncert, közönségtalálkozó is lesz a könyvtári napokon Salgótarjánban

Könyvbemutató, verskoncert, közönségtalálkozó is lesz az Országos Könyvtári Napok salgótarjáni rendezvénysorozatában; az október 4-e és 10-e között zajló események között új szolgáltatási tereket is átadnak, a szakmai programok sorában tapasztalatátadó napot is tartanak – tájékoztatta az MTI-t a Balassi Bálint Megyei Könyvtár igazgatója.

Molnár Éva elmondta: a belvárosi Balassi mellett a Beszterce lakótelepi, a Forgách-i és a zagyvarónai fiókkönyvtárak adnak otthont a programoknak. Az “Együtt.működik!” című rendezvénysorozatban kedden Sólyom Tamás zenész Bérháztörténetek című előadását mutatják be, amely tárlat, irodalmi felolvasóest, verskoncert és elmélkedés is egyben. A műsorban vetített fotókról pillanthatnak be a nézők különböző bérházak lakóinak életbe, zenei aláfestéssel, költők énekelt verseivel. Szerdán Zolczer János Gorbacsov titkai – Az ember, aki megváltoztatta a világot című könyvét mutatja be az író, vasárnap interaktív közönségtalálkozót rendeznek Telegdi Ágnes Aranykönyv-díjas írónővel, a Barnabás meséi és az Ó, azok a csodálatos állatok című könyvsorozatok szerzőjével.

A könyvtári napokon nyitják meg a PontNekedPont és a Verssarok szolgáltatási tereket, valamint átadják a megújult idegennyelvi részleget.

Hétfőn tapasztalatátadó napot tartanak Nógrád megyei könyvtárosai számára, a szakmai programok között bemutatják a szlovákiai losonci Nógrádi Könyvtárral való együttműködést, és a könyvtárosok kreatív technikákat is átadhatnak egymásnak. A középiskolásoknak előadást tartanak, szerdán virtuális megemlékezést tartanak az aradi vértanúk emlékére. Emellett többek között retro könyveket árusítanak az őszi könyvvásáron, és meghirdetik a “félpénzes” beiratkozást is.

Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: Sóki Tamás / MTI


Lakatos Kati

Hírek szóban és írásban Nógyrád megyéből a PannonHírnök HazaiTükör rovatában. Küldetésem Gárdonyi után szabadon, Lámpás. A felnövő nemzedékek oktatása.

Hasonló cikkek