Koraszülötteket táboroztat a Korábban Érkeztem Alapítvány

A program és a tábor turnusai egy Európai Uniós pályázatnak köszönhetően valósulhatnak meg, 2017 óta már csaknem hétezer gyermek családja vett rajta részt

Ezúttal Szegeden táboroztat a Korábban Érkeztem Alapítvány. Ezen a héten már az utolsó turnus zajlik. Eddig főként iskola előtt álló, figyelemzavaros gyermekeknek nyújtottak kikapcsolódást és tartottak fejlesztéseket, valamint adtak szüleiknek tanácsot. Most pedig a 3-4 éves gyermekek fejlesztése van folyamatban. Gyógytornász, gyógypedagógus és pszichológus is foglalkozik velük. Ami óriási lépés, hiszen a korai fejlesztés, az időben nyújtott segítség a legfontosabb. Mert ezek a gyermekek gyakran beláthatatlan hátránnyal indulnak, ám odafigyeléssel le tudják faragni, vagy akár be is tudják hozni gyermekkoruk végére a fejlődési hátrányukat.

A program egyébként Csongrád- Csanád megyén kívül még két másik megyét is érint. Másik fontos pillére, a gyermekek fejlesztése mellett, a szülők támogatása. Lelkileg és szakértői szinten egyaránt.

Az állami ellátórendszerben a gyerekek korai fejlesztése jól ki van építve, arra azonban már nincs kapacitás, hogy a szülőket is támogassák. Ráadásul Magyarországon tabutéma, ha szülőként nehézségei vannak valakinek, nem is illik ilyesmiben segítséget kérni – mondta Monostori Dóra a projekt szakmai vezetője a delmagyar.hu-nak.

Ám a táborok szakemberei és önkéntesei pontosan tudják, hogy a szülőknek megterhelést jelenthet egy koraszülött gyermek nevelése, hiszen folyamatos plusz fejlesztést igényelnek. A résztvevő felnőttek nyugodt körülmények között beszélhetnek aggodalmaikról is. Ezt is lehetővé teszik a táborban.

Farkas Cs. Tekla


Hasonló cikkek