Környei – Jégkarnevál negyedszer

Tökéletes, több mint 17 centi vastagságú jég, az Idősek Klubja munkatársainak köszönhetően forró italok, no meg Gubicza István összeállításában korcsolyás, ötletes feladatok vártak mindenkit szombaton a környei tavon, a negyedik Jégkarneválon.

A program alapjait 2010. február 6-án tették le a községben, s olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy 2011-ben jött az újrázás. Az időjárás még 2012-ben is kegyes volt, és majdnem nyolcszázan érkeztek a tóra, a következő esztendőkben viszont nem hízott kellő vastagságúra a jég, így öt év kihagyás után érkezett el a folytatás 2017. január 7-én.

94jegkarneval

A negyedik jégkarnevál „sorsa” is valójában hatodikán dőlt el, amikor a napok óta tartó fagy és a „terepszemle” meghozta a várt eredményt: a jég vastagsága alapján biztonságosan megrendezhető a sokak által már régóta várt program. Az persze már más kérdés volt, hogy a szokatlan mínuszok és szél közepette hányan vesznek részt a rendezvényen, de végül nem lehet ok panaszra: bár többen a hideg miatt csak ideig-óráig maradtak, bőven akadtak kitartó jégkarneválozók, s a tóra ellátogatók száma összességében a becslések szerint megközelítette a háromszázat.

10jegkarneval

Gubicza István szervező előzetesen csak annyit kért: aki teheti, korcsolyát vigyen magával, a jókedvet viszont senki se hagyja otthon. Ez a kérése maradéktalanul megvalósult, hiszen jókedvben nem volt hiány, s akiknek nem sikerült korcsolyát keríteniük, azok is megtalálták a módját, hogy vidáman csúszkáljanak a tó jegén. Sőt, többen babakocsival „hasítottak”…

Bár a programot eredetileg záró jégtáncversenyre – feltehetően a csontig hatoló hideg miatt – már nem akadt jelentkező, a gyorsasági korcsolyaverseny és a többi jeges próbatétel népszerűnek bizonyult.

5jegkarneval

Korosztályában és kategóriájában a gyorsasági korcsolyaverseny legjobbja lett Molnár Boglárka, Sternhardt Réka, Kámán Kata, Varga-Futó Ildikó, Varga-Futó Dániel, Szigeti Bence, Kámán Kristóf, Tompos László. Második helyen végzett Gányai-Vass Máté, Gallai Márk, Domán Dóra, Galántai Bence, Lengyel Renáta, Fóthi Zoltán ás Hubacsek Dóra, harmadikon Tóth-Fazekas Balázs, Kovács Zsófia, Nagy Mátyás, Kozma Veronika, Péter Bálint, Kis-Südi Eszter. A jégkorong bajnokság végén a Csipet Csapat állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, második helyre utasítva a Polipokat, harmadikra a Jégvillámokat. Rácáfolt a névválasztásra a Lúzer FC, melynek tagjai magabiztosan, a legtöbb pontot begyűjtve nyerték meg az ügyességi csapatversenyt. A feladatsorok teljesítése után a hoki bajnok Csipet Csapat képviselője a második helyezettnek járó oklevelet vehette át, míg a bronzérmes ajándékot a Veteránok.

122jegkarneval

Környe negyedik Jégkarneválja természetesen a jeges feladatok teljesítése után is folytatódott szabad korcsolyázással, szánkózással, majd nagyjából 130 liter tea és ugyanennyi forralt bor elfogyasztása után zárta „kapuit”.

 


Hasonló cikkek