Környei “Színes világ”: boldog kiállítás

Ez egy boldog kiállítás. Ezek örömmel teli, energiával teli képek, örömben született alkotások… A többi között ezekkel a szívmelengető gondolatokkal ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Kövesdi Mónika művészettörténész Sztancsik Zsuzsa alkotásait pénteken a környei Művelődési Házban, ahol „Színes világ” címmel nyílt meg az oroszlányi festőművész alkotói pályájának eddigi leggazdagabb önálló kiállítása. A rendezvényt Rajnai Gábor, Oroszlány alpolgármestere is megtisztelte jelenlétével.

sztancsikkiállítás_38

A kiállítótérbe lépőt lenyűgözi a falakon látható kiállítási anyag gazdagsága. Festmények két sorban, és nemcsak számban sok, látványban, témában, gondolatban is sokféle. Mi ennek a bőségnek a forrása? Ki az alkotó? – tette fel a kérdést Kövesdi Mónika, s kicsivel később maga a festő kissé elfogódottan, rendkívül szerényen mutatkozott be.

sztancsikkiállítás_36

Zsuzsa mindig is szeretett rajzolni, s ebben nagy segítséget nyújtott iskolai tanára, Závory Zoltán. Az általános iskola után a cukrász szakmát választotta, de a munkabeosztás miatt váltania kellett. A budapesti Vegyiműveket Tervező Vállalatnál helyezkedett el, ahol fontos volt a műszaki rajz. Műszaki ismereteit férjhezmenetele után az oroszlányi Eötvös Loránd Szakközépiskolában hasznosította, nyugdíjazásáig ott dolgozott. A festészethez nyugdíjasként, férje ösztönzésére tért vissza, de mint a megnyitón kiderült, tele aggályokkal. Férje megajándékozta ugyanis egy festőkészlettel, hogy váltsa valóra gyerekkori álmait, ám ő egy teljes évig nem vette kezébe az ecsetet: attól tartott, hogy már egy almát sem tud lerajzolni… Erről Kövesdi Mónika művészettörténész így fogalmazott: nyilván nem kis tehetséggel volt megáldva, hiszen évtizedek teltek el, mire újra kézbe vehette az ecsetet, és rajta mintha nem hagyott volna nyomot a nagy zárójel, a kihagyás. Jó szeme, érett rajzi tudása és festői tehetsége mutatkozik meg az itt látható alkotásokon, amelyeket 4 év termésének javából válogatott össze…. Sugárzik a képekből külön-külön és egyben is az energia, az alkotói lendület, ami hajtja őt, a festőmesterség lázas, szinte türelmetlen birtokba vételének öröme: látunk itt tájképet, azok között is egyszerű, vidéki lankás tájat, de nevezetes tájakat is, és városképeket, utcaképeket is. A tájakban, helyszíneken szereplőkkel is találkozunk, akik életképpé alakítják, történetté színesítik a témát. Számunkra ez azt üzeni a festő nyelvén: ezt mind látom, meglátom, és birtokba tudom venni, meg tudom örökíteni… Festményei nem alakítják át a valóságot, nem szépítik meg. Egyszerűen csak megkeresik a szép pillanatokat benne, amelyek széppé és boldoggá teszik az alkotó életét – az ő életét, és azzal együtt a miénket, szemlélőkét is…

sztancsikkiállítás_40

A Színes világ, Sztancsik Zsuzsa 62 alkotását bemutató boldog kiállítás március 30-áig tekinthető meg a környei Művelődési Házban hétköznapokon 10 és 17 óra között, hétvégén rendezvények ideje alatt. A tárlat szíveknek kedves szép helyszínekkel, lenyűgöző pillanatokban megragadott érdekes látószögekkel, az alkotó festői tudásának széles spektrumával várja a látogatókat.


Hasonló cikkek