Koronavírus – Egyelőre ígéretesnek tűnik a vérplazmakezelés

Magyarországon kilenc ember már megkapta a vérplazma-terápiát, ami jelenleg a legígéretesebbnek mutatkozik a Covid-19 megbetegedések leküzdésére. Az első betegeknek a Dél-Pesti Centrumkórházban adták be gyógyultak vérplazmájából előállított szérumot – írja a hvg.

“Nagyon ígéretes kezelés, a betegeknek látványosan javul az állapotuk, egyiküket alig lehet már visszatartani” – mondta Müller Cecília országos tisztiorvos az operatív törzs keddi tájékoztatóján a Dél-pesti Centrumkórházban vérplazma-terápiával kezelt két betegről.

Rajtuk kívül Magyarországon további hét ember jutott már hozzá ehhez a kezeléshez, közülük öten a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban. A kórház szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egy nő és négy férfibeteg közül, akiket ezzel a módszerrel kezelnek múlt kedd óta, kettőnek, akik már lélegeztetőgépen voltak javult az állapota. Az OrthoSera Kft. az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, többek között a Semmelweis és a Pécsi Egyetemmel együttműködve folytat vérplazmakezeléseket és ezekhez kapcsolódó kutatásokat Magyarországon, a fehérvári projektben is részt vettek.

A vérplazma-terápia a jelenleg leggyorsabban előállítható célzott kezelés a Covid-19 megbetegedésekre. Az eljárás alapelve – vagyis a meggyógyultak védettségét átadni valakinek, aki éppen küzd a betegséggel – nem új ötlet, hasonló célú vérátömlesztéssel már 100 évvel ezelőtt is próbálkoztak, a közelmúltban pedig sikerrel alkalmazták az ebolavírus-, a SARS- és a MERS-járványok idején is mondta el Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, aki az OrthoSera Kft. kutatásvezetője is egyben.

A technológia nem bonyolult: semmi más nem kell hozzá, mint hogy a vérplazmaadás szabályai szerint levegyenek plazmát olyan donoroktól, akik már átestek a Covid-19 betegségen, majd ebből plazmaizolátumot készítsenek, amit az OrthoSera és a Vérellátó kezel, és ellenőrzi, hogy alkalmas-e a beültetésre. Ezután a 400 milliliternyi sárga színű folyadékot infúzióként juttatják be egy beteg vénájába. Nem csak ők végeznek ilyen kezelést: a Dél-pesti Centrumkórházban tőlük függetlenül alkalmazzák a terápiát, amellyel a tiszti főorvos szerint jó eredményeket értek el.

A terápiának azonban vannak korlátai: egy donortól levett plazmával csak egy másik embert tudnak kezelni; de behatárolja az alkalmazás terjedését az alkalmas donorok száma is: a társaság Facebook-oldalán indított számláló keddi adatai szerint 266 donor jelentkezett, közülük 81-től vettek mintát, de csak 14-től tudtak plazmát is. Hétfőig összesen hét betegnek juttattak a szervezetébe ebből készült szérumot.

Lacza Zsombor szerint a betegségből kigyógyultak közül csak minden tizedik alkalmas donornak, a tömeges alkalmazása így egyelőre korlátozott, hiszen nem lehet nagy mennyiségben előállítani a szérumot. Az orvos szerint ezért is várnak minél több további, a betegségből gyógyult donort. Az egyértelmű kizáró kritériumokon kívül  – gyógyszerek szedése, életkor (csak a 18-60 év közötti sávból vesznek le plazmát) –  attól is függ, hogy mekkora a donorok citokinszintje (vagyis azoknak a fehérjéknek a mennyisége, amik kulcsszerepet játszanak az immunválasz milyenségében, és befolyásolják az ellenanyagok mennyiségét), illetve mennyi ellenanyagot termelt a szervezetük miután legyőzte a betegséget. Sok emberen ugyanis úgy ment át Lacza szerint a vírus, hogy nem, vagy nem elég ellenanyag keletkezett. Ez azért is fontos, mert nem kizárt, hogy ők még újrafertőződhetnek, ami saját egészségi állapotuk szempontjából is, és népegészségügyi szempontból is kockázatos lehet. A plazmából gyakorlatilag bárki kaphat, amennyiben egyezik a vércsoportja a donoréval, és nincs valamilyen markáns ellenjavallat.

Lacza Zsombor szerint a kezelést nem úgy kell elképzelni, mint egy gyógyszert, hanem úgy mint egy szolgáltatást: folyamatosan veszik le a donoroktól a vérplazmát, és folyamatosan jelentkeznek a betegek kezelőorvosai a kezelésért. Az általuk előállított szérummal kezelt betegek súlyos állapotban vannak, számukra ez az utolsó mentsvár terápia. Habár hét beteg alapján nem lehet a kezelés hatékonyságára vonatkozóan megalapozott következtetéseket levonni, de Lacza elmondása szerint egyik kezeltnél sem alakult ki a plazmához kapcsolható szövődmény, és jól viselték a beadást, úgy néz ki, hogy javul az állapotuk.


Hasonló cikkek