Koronavírus – Felére eshet vissza a turizmus nyáron Párizsban

Több mint a felével csökkenhet a megszokotthoz képest a nyári turizmus Párizsban a koronavírus-járvány miatt a fővárosi turisztikai hivatal becslése szerint, amely elsősorban a külföldi látogatók elmaradásától tart.

“Úgy számolunk, hogy a megszokott forgalmunk 40-50 százalékát fogjuk teljesíteni az első becsléseink szerint” – jelezte keddi párizsi sajtótájékoztatóján Corinne Menegaux, a párizsi turisztikai hivatal vezetője. “De nincs kristálygömbünk. Főleg azért sem, mert last minute-ben működünk, amikor jó hírt kapunk” az egészségügyi szabályok oldásáról vagy a határnyitásokról, “és amikor az emberek elkezdenek foglalni, kellemes meglepetések is történhetnek idén nyáron” – tette hozzá.

“Franciaország teljes területén jelentősen visszaeshetnek a turisztikai bevételek az első előrejelzések szerint. A szakemberek 2020-ban 40-45 milliárd eurós kieséssel számolnak az évi 170 milliárd eurós bevételhez képest” – hangsúlyozta Caroline Leboucher, a francia turizmus külföldi népszerűsítésével foglalkozó Atout France ügynökség vezetője. Elmondta, hogy tavaly nyáron, júliusban és augusztusban 55 milliárd eurós bevétele volt az idegenforgalomnak, amelyből 41 milliárd a külföldi, 14 pedig a hazai turistáknak volt köszönhető.

A szakember úgy látja, hogy a válságkezelés után a bizonytalanság időszakát éli az idegenforgalom, és most azt kell megérteni, hogy Franciaországot hogyan értékelik egészségügyi szempontból a világban, ahhoz, hogy a turisztikai szereplőket segíteni lehessen abban, hogy jobban adaptálják a kínálatukat az igényekhez.

“A perspektívák inkább biztatóak, az embereknek ismét van kedve utazni. De a helyi turizmust részesítik előnyben. Ugyanakkor Párizs és Franciaország továbbra is a fő célpontok közé tartozik a külföldiek számára” – vélte Corinne Menegaux, aki szerint azoknak köszönhetően, akik külföldre utaznak, Franciaország továbbra is vezető helyen marad az európai célpontok között.

MTI

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek