Koronavírus: felsorolták a legrizikósabb alapbetegségeket

A koronavírus-járvány kezdete óta ismert, hogy a 65 évnél idősebbek fokozott veszélynek vannak kitéve – mondta a Dél-pesti Centrumkórház (Szent László Kórház) infektológus főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs május 17-i online sajtótájékoztatóján.

Szlávik János a koronavírus-fertőzés lefolyását súlyosbító rizikótényezők közt elsőként az életkort említette. Kiemelte: a betegség miatt Magyarországon elhunyt nők átlagéletkora 81 év, a férfiaké 77 év, azonban a főorvos tud olyan 102 éves emberről is, aki maradványtünetek nélkül gyógyult fel, sok idős ember pedig tünetmentesen, vagy rendkívül enyhe tünetekkel vészelte át a betegséget. A főorvos a rizikócsoportba tartozók között említette még

a valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőket,
a tüdőbetegeket (kiemelve a COPD-seket),
a dialízisre szoruló vesebetegeket
a cukorbetegségüket inzulinnal kezelőket
a daganatos,
a sugárkezelt betegek
az extrém mértékben elhízottak
a különböző autoimmun betegséggel élők.

Kitért arra: a magas vérnyomás önmagában nem jelent rizikófaktort, egy jól beállított vérnyomással nem lesz súlyosabb állapotban a beteg koronavírus-fertőzés szempontjából. Cáfolta azt a téveszmét, hogy az egyik leggyakrabban használt vérnyomáscsökkentő esetleg súlyosbítja a betegség lefolyását. Egyben arra kérte a magas vérnyomásban szenvedőket, ne változtassanak az orvos által beállított gyógyszerszedésen.

Gyerekeknél: Kawasaki-szindróma

Szlávik János kitért arra, hogy a gyerekek körében a koronavírus-fertőzés miatti halálesetek száma nagyon alacsony. Ezzel kapcsolatban azonban elmondta, hogy Olaszországból és az Egyesült Államokból érkeztek olyan hírek, hogy egy ritka betegség, a Kawasaki-szindróma tüneteit mutatják a vírussal megfertőződött gyerekek. Ez lázzal, nyaki nyirokcsomó duzzanattal, kiütéssel és a szem bepirosodásával járó kór. Ezt a betegséget New Yorkban száz koronavírus-fertőzött gyereknél észlelték, hárman meghaltak.

Szlávik János elmondta, jelenleg is vizsgálják, hogy van-e kapcsolat a koronavírus és a Kawasaki-szindróma kialakulása között, ez azonban még nem bizonyított, de a “nagy számok alapján” előfordulhat. Magyarországon ez a betegség extrém ritka, és gyógyszerrel jól kezelhető – emelte ki.

HIV-gyógyszerek

A főorvos kitért arra, hogy május harmadik vasárnapja az AIDS-betegségben elhunytak világnapja. Elmondta, az AIDS-betegség és a HIV-fertőzés önmagában nem jelent rizikót a vírussal kapcsolatban, és a HIV-kezelésekben alkalmazott gyógyszerekkel próbálják gyógyítani a koronavírusos betegeket, így a gyógyszeres kezelés egyfajta védettséget adhat a HIV-betegeknek is.

Szlávik János azt kérte a lakosságtól, hogy bármennyire is jók a járványügyi adatok, továbbra is vigyázzanak magukra, tartsanak távolságot, fertőtlenítsenek, hordjanak maszkot.

Forrás: MTI


Hasonló cikkek