Koronavírus – Kormányszóvivő: beváltak az önkormányzati korlátozások

A kormány újra a települési önkormányzatokra bízza a hétvégi, az országos kijárási korlátozáson túlmutató járványügyi korlátok bevezetését – közölte a kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

    Szentkirályi Alexandra úgy értékelt, hogy az elmúlt hétvégén a települések által bevezetett korlátozó intézkedések sikeresek voltak.
A települések mérete, elhelyezkedése, turisztikai adottságai nagyon különbözőek, így nem lehet egységesen szabályozni az országos korlátozáson túli intézkedéseket – tette hozzá.
Elmondta: a kormány a járványügyi helyzetet mérlegelve döntött az írásbeli érettségi május 4-i időpontjáról.
A rendkívüli helyzetben is arra törekednek, hogy minél inkább hagyományos módon lehessen megtartani az érettségit, annak érdekében, hogy egy diákot se érjen hátrány – fűzte hozzá.

Kérdésre visszautasította, hogy a kormány viszályt folytatna a fővárossal, mint mondta, a kormány minden önkormányzattal, így a fővárosival is együttműködésre törekszik.
Ezt mutatja az is, hogy 500, a budapesti idősotthonokban felhasználható tesztet biztosítottak a fővárosi önkormányzat számára – jegyezte meg Szentkirályi Alexandra.
A kormány azt vallja, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a pártpolitikai szempontoknak nem lehet jelentősége, vagyis az egész országnak együtt kell működnie – fogalmazott.
A járvány gazdasági következményeiről szólva a kormányszóvivő közölte, hogy a részmunkaidőre szóló 70 százalékos bérkiegészítés 60-70 milliárd forint költségvetési forrást igényel, illetve a 13. havi nyugdíj jövő évben kezdődő visszaépítése is “szintén jelentős lyukat fog a kasszában hagyni”.

Az embereket segítő kormányzati döntésekről szólva példaként említette, hogy szeptember 30-ig elcsúsztatták a beszámolók, adóbevallások elkészítésének határidejét és 2 százalékkal csökkentették a szociális hozzájárulási adó mértékét. Közölte, folyamatosan vizsgálják azoknak az intézkedéseknek a lehetőségét, amelyek alkalmasak a gazdaság újraélénkítésére.
Ennek eredménye például, hogy az idén eltekintenek az idegenforgalmi adó beszedésétől, mert a turizmus az egyik olyan ágazat, amely a legnagyobb veszteséget kénytelen elkönyvelni – mondta Szentkirályi Alexandra.


Hasonló cikkek