Koronavírus – Lazulhatnak a korlátozások május 4-től

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő megtartották az online kormányinfót a kihirdetett veszélyhelyzet 43. napján. A szerdai kormányülés után Gulyás Gergely bejelentette, hogy a védekezéshez szükséges felszereléseket beszerezték – elsősorban a Külgazdaság és Külügyminisztériumnak köszönhetően –, és még további eszközök is érkeznek az országba – írja az Index.

A kormány a járvány kezdetekor matematikai modellszámításokat végzett, és a legrosszabb forgatókönyvre készültek. Orvosi és kizárólag szakmai döntés volt, hogy a kórházi ágyak 50 százalékát fel kell szabadítani, és 8 ezer lélegeztetőgépet kell beüzemelni. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter még a mai napon ismerteti a kormány modellszámításait – mondta Gulyás.

Hazánkban a jelenlegi szabályok május 3-ig életben maradnak, viszont azt a kormány is konstatálta, hogy az egészségügy készen áll arra, hogy tervet állíthassanak össze a gazdaság újraindításáról. A tervről a jövő szerdai kormányülésen fognak dönteni, azt követően vagy Gulyás, vagy Orbán Viktor fogja ismertetni a részleteket.

A járvány kitörése után 51 ezerrel lett több regisztrált álláskereső, miközben 44 ezerre csökkent az üres álláshelyek száma, vagyis úgy látják, hogy a munkájukat elvesztők közül sokan el is tudtak helyezkedni. A járvány nem érinti a korábban bejelentett béremelések teljesítését – tudatta a miniszter közölte.

Gulyás Gergely szerint minden lehetőség adott, hogy május 4-án biztonságban megtartsák az írásbeli érettségit, azonban felhatalmazták Maruzsa Zoltán köznevelésért felelőt államtitkárt, hogy minden érintett szakmai és szülői érdekképviselettel konzultáljon. Maruzsa szabadon eldöntheti majd, hogy megtartják-e május 4-én az érettségit, vagy egy-két héttel elhalasztják.


Hasonló cikkek