Koronavírus miatt a forradalom elmarad!

Nem ünnepelhetjük közösen március 15-ét, a járványügyi helyzet nem engedi a szabadtéri programok megtartását.

Akárcsak a többi városban, Miskolcon is elmaradnak a rendezvények, pedig volt év, amikor háromnapos programsorozattal emlékeztek a helyiek az 1848-49-es forradalom és szabadságharcra.

Minden évben Petőfi Sándor szobránál hangzik el a Nemzeti dal, és itt tartják a központi ünnepséget a miskolciak. Innen indul aztán lovas huszárok vezetésével az ünneplő tömeg, hogy az 1848-as események miskolci emlékhelyeit felkeresse. Ilyenkor megkoszorúzzák Gróf Batthyány Lajos emléktábláját, Deák Ferenc, Lévay József, Szemere Bertalan, Gróf Széchenyi István és Kossuth Lajos szobrát. Az Erzsébet, illetve a Szent István téren szoktak folytatódni a programok.

Petőfi szobra Miskolcon, 2020-ban (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

A gyerekek lovagolhatnak, a huszárok szívesen mesélnek az érdeklődőknek az 1848-as forradalom szereplőiről, eseményeiről, a korabeli honvédek életéről, fegyvereiről. Sajnos idén le kell mondanunk az élő történelemóráról is, pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy a diákok nagyon élvezik az ismeretszerzésnek ezt a formáját.

Petőfi Sándor nagyon népszerű a miskolciak körében. A költő szobránál, a róla elnevezett téren évente kétszer tartanak gyönyörű ünnepséget. Március 15-én és október 23-án. 1956-ban Miskolc is csatlakozott az októberi forradalmi eseményekhez, és az akkori megmozdulás helyszíne szintén az itteni Petőfi tér volt.

Huszárosan, 2019-ben (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

1847 júliusában Petőfi Sándor Miskolcon járt. Abban az évben bebarangolta Magyarországot, élményeit pedig 18 úti levélben írta meg egyik barátjának, Kerényi Frigyesnek. A Miskolcon és környékén eltöltött idő eseményeit a X. levélben örökítette meg. Nagyon tetszett neki a Diósgyőri vár, a Szinva partján kanyargósan haladó út és a Hámor völgye.

Érdekes, mert Petőfinek az itt tett látogatásán kívül semmilyen kapcsolata nem volt Miskolccal. A helyiek mégis már 1923-ban, a költő születésének centenáriuma alkalmából fölvetették, hogy köztéri szobrot kellene neki állítani. Akkor ez nem valósult meg, viszont 1949-ben a Petőfi Emlékbizottság pályázatot hirdetett rá. Kocsis András szobrászművész egész alakos, bronzból készített Petőfi- szobrát 70 évvel ezelőtt, 1951. március 15-én avatták fel.

Honvédek toborzása, 2019-ben (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Idén március 15-én semmilyen utcai program nem lesz, az ünnepi műsor a Miskolc Televízióban látható majd. A készítők hétfő este a képernyők elé várják a miskolciakat.

A Nemzeti dal a Kormorán előadásában itt tekinthető meg:

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek