Koronavírus – OGY – Szijjártó: senkit nem hagyunk magára

Senkit nem hagyunk magára, a Magyarországon élőket megvédjük, a külföldön rekedt magyarokat hazahozzuk, a gazdaságot pedig újraindítjuk – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

A tárcavezető hangsúlyozta: a világ legnagyobb és legerősebb gazdaságokkal rendelkező országai is elképesztő kihívásokkal néznek szembe a koronavírus-járvány miatt. Hosszú és nehéz védekezésre kell berendezkedni több területen is, meg kell védeni a magyar emberek egészségét és életét, haza kell hozni külföldről az ebben a veszélyes helyzetben ott rekedt magyarokat és újra kell indítani a magyar gazdaságot – sorolta.

Közölte: az egészségügyi védekezés sikere nagy mértékben múlik azon, hogy elegendő eszközzel rendelkezünk-e. “Ez nemcsak számunka kérdés,” hanem minden országnak, és “a világ valamennyi országa ma Kína ajtaján kopogtat, illetve dörömböl” – fogalmazott.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország időben lépett, megkötötte a szükséges szerződéseket és a szállítások megindultak, hogy a sikeres egészségügyi védekezéshez elegendő eszköz legyen. Az elmúlt héten 7 repülőgép érkezett Magyarországra ilyen eszközökkel, és ezen a héten 20 repülőgépet várnak több száz tonna szállítmánnyal – mondta.

Kifejtette: Magyarországra érkezik több mint tízmillió maszk, több mint 2,5 millió gyorsteszt, százezer védőruha és arcvédő, 300 ezer pár kesztyű, valamint kétezernél is több lélegeztetőgép. Mindez annak érdekében történik, hogy a megfelelő védekezési munkákat el tudják látni és az egészségügyi dolgozóknak biztosítsák a védőfelszereléseket az eredményes és biztonságos munkához – mutatott rá.

Arról is beszélt, hogy “a modern kor legnagyobb magyar repatriálási akciója zajlik”, a légi közlekedésben életbe léptetett rendkívül szigorú korlátozások miatt több ezer magyar rekedt külföldön. Eddig 5583 magyar állampolgárnak segítettek hazatérni a világ különböző pontjairól, és további 2026 magyar állampolgár hazahozatalán dolgoznak – közölte.

A külügyminiszter elmondta: az Egyesült Államokban és Kanadában 477 magyar rekedt, kedden két repülőgépet küldenek értük. Latin-Amerikában és a karibi térségben 243 magyar vár a hazatérésre, az ő ügyükön is dolgoznak, és mivel az EU koordinációja elkésett, most a közép-európai országokkal működnek együtt – magyarázta.

Kitért rá: Indiából Lengyelországgal közösen oldják meg a magyarok hazahozatalát, és Kazahsztánból is több mint 200 magyart hoznak haza, ők az energetikai szektorban dolgoznak ott. A cél, hogy minden önhibáján kívül külföldön rekedt magyart hazasegítsenek – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a gazdaság újraindítása érdekében meg kell védeni azt a pozíciót, hogy Magyarország a legvonzóbb beruházási célpont Közép-Európában, továbbá meg kell védeni a magyar vállalatoknak azt a pozícióját is, amelyet az elmúlt években építettek ki azzal, hogy az egész világon versenyképes termékeket és szolgáltatásokat állítanak elő. Ezért az EU előírásainak megengedőbbé válásával az exportértékláncokban és a nagyvállalatoknak beszállító magyar cégeknek új támogatási és hitellehetőségeket léptetnek életbe a közeljövőben – mondta.

 

Frakcióválaszok

 

Jobbik: vezessék be a kötelező közterületi maszkviselést!

Lukács László (Jobbik) megköszönte a miniszter tájékoztatását, és azok munkáját is, akik védekezéshez szükséges eszközök behozatalában közreműködnek. Úgy vélte: Magyarország most a “nemzeti bezárkózás politikáját” követi, de hosszú távon nem szabad figyelmen kívül hagyni a nemzetközi együttműködéseket, mert a járvány letelte utáni nehéz gazdasági helyzetben ezek különösen fontosak lesznek.

Azt javasolta, hogy Magyarországon vezessenek be a kötelező közterületi maszkviselési szabályokat, és ehhez az állam biztosítsa a szükséges maszkokat, ne az önkormányzatokra hárítsák ezek beszerzését.
Felvetette a Kínából érkező eszközök minőségellenőrzésének szükségességét, és egy munkahelyvédelmi alap létrehozását.

 

Párbeszéd: hatékonyabb érdekérvényesítést várunk el!

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) azt mondta: hatékonyabb érdekérvényesítést várnak el a külügyminisztériumtól. Felhívta a figyelmet Kínából érkező eszközökkel kapcsolatos minőségi problémákra és azt kérdezte, mikor jutnak el az egészségügyi intézményekbe a védekezéshez szükséges eszközök.

Azt is firtatta, hogy a kormánygépeknek mi a szerepe a szállítmányok hazahozatalában.

KDNP: az ellenzéktől támogatást nem kapunk, csak “beakasztást”

Vejkey Imre, (KDNP) azt hangsúlyozta: a KDNP számára a legfontosabb az emberek egészségének, életének védelme. Fontos, hogy elegendő védekezéshez szükséges eszköz érkezzen, ebben Kína és a Türk Tanács segíti Magyarországot, azonban rossz hír, hogy az EU egy forinttal sem adott többet a koronavírus elleni harcra, mint amennyi Magyarországnak már korábban rendelkezésére állt – fejtette ki. Bírálta az EU járványügyi központját, amiért szerinte sokáig elbagatellizálta a helyzetet.

Úgy vélte: a kormányoldal az ellenzéktől támogatást nem kap, de “beakasztást igen”. Az ellenzéket azzal vádolta: felelőtlenek, csak a politikai haszonszerzés érdekli őket, miközben most az emberéleteket kell megmenteni.

MSZP: szabályozni kell védőeszközök piacát!

Mesterházy Attila (MSZP) megköszönte a külügyminisztérium erőfeszítéseit, amelyeket a határon túl rekedt magyarokért tesz. Egyetértett azzal, hogy a jelenlegi helyzetben a legfontosabb feladatok: hazahozni a magyarokat, megvédeni az embereket és újraindítani a gazdaságot.

Ugyanakkor azt javasolta, hogy a kkv-k esetében a kormány újabb ágazatokra terjessze ki a már bevezetett kedvezményeket, valamint a munkahelyek védelme érdekében fizesse ki a bérek 80 százalékát.

Helyesnek nevezte az eszközbeszerzéseket, de a visszaélések megakadályozása érdekében azt javasolta, hogy hatósági árral, vagy másként szabályozzák a védőeszközök piacát.

 

DK: jó eszközöket kell beszerezni a védekezéshez

Varju László (DK) arról beszélt, fontos, hogy a védekezéshez jó eszközöket szerezzenek be, mert a most érkezőknél sokszor komoly minőségi problémák vannak.

Fontosnak tartotta azt is, hogy a járványveszély okozta gazdasági következményeket enyhítsék. Utalva a miniszter szavaira, a szabad kereskedelem és a szabadrablás közötti átjárásra, azt mondta, ez különösen problémás, ha kormánytaghoz köthető körök is részt vesznek benne, mint azt hétvégén a sajtóban olvasni lehetett. Azt kérte, erre is figyeljen a kormány, illetve ezt a jelenséget vizsgálják ki.

LMP: kevesebb indulattal kellene közelíteni a kérdéshez

Keresztes László Lóránt (LMP) úgy látta, hogy ebben a helyzetben kevesebb indulattal is meg lehetne közelíteni ezt a kérdést. Hallottak olyan híreket, amelyek pozitívak – mutatott rá, kiemelve a külföldön rekedt magyarok hazaszállítását. Egyetértett Szijjártó Péter miniszterrel abban is, hogy egészen döbbenetes mértékű lesz a válság, és, hogy súlyos döntéseket kell meghozni.

Egyértelmű, hogy az emberi élet védelme a legfontosabb feladat – rögzítette.

Szóvá tette, hogy csak április végén lesz megismerhető, milyen gazdasági intézkedéseket tervez a kormány. Álláspontjuk szerint ezeket azonnal meg kell lépni. A munkahelyek megvédése területén sokkal többet kell tennie a kormánynak, és sokkal több forrásra van szükség.

MTI

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek