Koronavírus – Újraindult a migráció Olaszországban

A kikötő mólóján vesztegel több száz ember Lampedusa szigetén a vírustesztre várva, miközben a szicíliai partokon a rendőrség üldözőbe vette a szétszéledő menedékkérőket szerdán.

Ezzel egy időben Teresa Bellanova agrárminiszter lemondással fenyegetett, ha a kormány nem rendezi a tartózkodási engedély nélküli több mint félmillió migráns helyzetét.

A délolasz Lampedusára 422-en érkeztek vasárnap óta. A legutolsó, 156 fős csoportot szerdán reggel kísérte partra az olasz parti őrség: hajójukat az emberkereskedők a nyílt tengeren magára hagyták. A csoport többsége Bangladesből indult el, mások Marokkó, Pakisztán, Egyiptom, Szudán, Guinea, Csád irányából érkeztek, de vannak közöttük tunéziaiak és líbiaiak is.

A szigetről az utóbbi napokban több mint 150 embert szállítottak át komppal Szicíliába. A lampedusai regisztrációs központban 116-an vannak, további 44 embert másik szálláshelyen helyeztek karanténba, több százan pedig a kikötőmólón várakoznak a szabad ég alatt, helyhiány miatt: Lampedusa polgármestere, Toto Martello hangsúlyozta, hogy elegendő vírusteszt sem áll még a rendelkezésükre. Korábban nagyméretű karanténhajót sürgetett a római kormánytól, amelyet a sziget vizein állítanának fel, hogy ott helyezzék el az összes érkezőt.

A szicíliai Agrigento térségében mintegy ötven fős csoport kötött ki: ahogy partot értek, elkezdtek futva szétszéledni. A rendőrség eddig harminc embert tudott feltartóztatni, őket azonnal tesztelik.

Az Olaszországban eddig tartózkodási engedély nélküli bevándorlók helyzetének rendezését szorgalmazta Teresa Bellanova agrárminiszter korábban az Öt Csillag Mozgalom (M5S), majd a szintén kormánypárt Élő Olaszország (IV) politikusa. Ideiglenes tartózkodási engedélyt, társadalom- és egészségbiztosítást szorgalmazott több mint 600 ezer embernek: köztük vannak az olasz családoknál dolgozó EU-n kívüli kelet-európai idősgondozók, bejárónők, valamint mintegy 250-300 ezer afrikai, ázsiai is, akiket idénymunkásként akarnak alkalmazni a zöldség- és gyümölcsültetvényeken.

A javaslatot a Matteo Salvini vezette jobboldali pártszövetség, valamint az Öt Csillag Mozgalom (M5S) is határozottan elvetette. Vito Crimi, az M5S jelenlegi vezetője úgy vélte, az elképzelés nem segíti a feketegazdaság felszámolását. Hozzátette, a munkalehetőséget az M5S-től állampolgársági alapjövedelemben részesített olaszoknak kell felajánlani. Teresa Bellanova úgy reagált, hogy javaslata elvetése esetén a lemondást mérlegeli. Az illegális bevándorlók helyzetének rendezését korábban Luciana Lamorgese belügyminiszter is támogatta.

A legnagyobb olasz szakszervezeti szervezet, a CGIL főtitkára, Maurizio Landini bölcsnek nevezte a migránsok helyzetének rendezését. Ferenc pápa az interneten közvetített szerdai általános audiencián kijelentette, a járványhelyzet általános válságot okozott, de a kizsákmányolt dolgozókat segíteni kell, méltóságteljes feltételeket teremtve a munka világában.

Maurizio Gasparri, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) politikusa kijelentette, Olaszország talán túléli Bellanova lemondását, nem bírná el viszont 600 ezer illegális migráns tartózkodásának rendezését, miközben olasz kereskedők, kézművesek és családok segély és bankhitel nélkül maradtak.

MTI

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek