Korrupt vámosokra csaphattak le több magyar határátkelőn

Nem cáfolta a Központi Nyomozó Főügyészség a Cívishírnek, hogy nyomozati cselekményeket hajtanak végre a magyar-ukrán határszakaszon, több határátkelőn. Kovács Katalin főügyészségi katonai ügyész közlése szerint a február 26-án, a délelőtti órákban kezdődött intézkedések jelenleg is tartanak és az éjszakai órákig elhúzódnak. Sajtóközleményt ezért csak február 27-én (szerdán) adnak ki, addig viszont ő maga sem mondhat többet.

A Cívishír információi szerint legalább 15 vámost fogtak el a lónyai és a beregsurányi határátkelőn, illetve magánházaknál. Emiatt órákon át szünetelt a határforgalom e két helyen, amit a rendőrség által kiadott hivatalos közlések is megerősítenek.

Mint a police.hu-n megjelent, Beregsuránynál negyed tizenegytől, Lónyánál 11 óra 30 perctől szünetelt a ki-és beléptetés, a megszokott rend majd kora délután állt vissza. Úgy tudjuk, Barabásnál is rajtaütés zajlott, ahol a másik két határátkelőhöz hasonlóan a terrorelhárítók intézkedtek az ügyészekkel, a földre fektetve és megbilincselve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sok munkatársát.

Meg nem erősített hírek szerint a gyanú vesztegetés.

Az elmúlt 15 évben összeszámolni is nehéz, mennyi vámost, illetve határőrt fogtak el az ukrán-magyar határszakaszon hasonló okokból.

Forrás: police.hu


Hasonló cikkek