Kovács Árpád: megalapozottak a költségvetés stabilitással összefüggő számai

A költségvetés stabilitással összefüggő számai megalapozottak, de a jelenlegi körülmények között fokozott az alkalmazkodási kényszer – mondta a Költségvetési Tanács elnöke az M1 aktuális csatornán kedden, annak kapcsán, hogy az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést.

Kovács Árpád kiemelte: a költségvetés üzenete, hogy azokat a programokat megpróbálják tovább vinni, amelyek az emberek érdekeit szolgálják. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ismert nehézségek, egyebek között a háború, az energiaárak, az inflációs hatások miatt olyan világgazdasági környezet alakult ki, amely bizonytalanságokkal és kockázatokkal terhelt.

Kifejtette ugyanakkor, hogy a gondok ellenére megvan az a lehetőség, hogy az ország haladjon, a családvédelem központi helyen marad, továbbviszik a bér- és nyugdíjjellegű programokat. Ezekhez komoly költségvetési forrásokra van szükség, amelyeknek meg kell teremteni a pénzügyi hátterét – hangsúlyozta.

A Költségvetési Tanács elnöke jelezte: ha nehezen belátható a környezet, sok kockázat van, akkor több tartalékot kell képezni, ami megjelenik a jövő évi költségvetésben is.

Kovács Árpád a honvédelmi és a rezsivédelmi alappal kapcsolatban kiemelte: az ország számára a közvetlen háborús környezetben elkerülhetetlenül fontos a honvédelem szükségleteinek biztosítása. Az energiaköltségek a világon mindenhol drasztikusan emelkednek, ami megköveteli, hogy védekezési források legyenek ezeknek a fedezetére – mondta.

Ennek fedezete egyrészt az adók világa, beleértve a kata racionalizálását, beletartozik az energiaköltségek fogyasztási limitekhez kötése és bizonyos társadalmi szegmensekre való redukálása, ami szolidaritást is kifejez” – fogalmazott.

Így kijön az az egyensúly, ami azzal bíztat, hogy ha a körülmények nem romlanak lényegesen, akkor jövőre a költségvetés működőképes lesz, az államadósság GDP-arányosan csökken és csökken a hiány is – mutatott rá a Költségvetési Tanács elnöke.

Nyitókép: Illusztráció

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek