Kövér: a kormány célja, hogy megőrizze a nyugdíjak vásárlóértékét

A kormány kiemelt célja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése, valamint a gyermekvállalás ösztönzése – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke szombaton, Pápán.

 

A kormány kiemelt célja az idősek életminőségének megőrzése

 

Kövér László a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Egyesülete rendezvényén, az idősek világnapján úgy fogalmazott: a kormány kiemelt célja az idősek életminőségének megőrzése, valamint a fiatalok gyermekvállalásának ösztönzése állami támogatás révén.

Mint mondta, a mai, háború sújtotta helyzetben kiemelten fontos, hogy az idősebb korosztály megossza élettapasztalatát, történelmi emlékeit a fiatalokkal, akiknek remélhetőleg nem kell átélniük háborús időszakot.

 

Köszönet jár az idősebb generációnak, hogy aktív korukban sokat tettek az országért

 

Kövér László kiemelte: köszönet jár az idősebb generációnak azért, hogy aktív korukban sokat tettek az országért a munkahelyükön és családjukban egyaránt. Élettapasztalatuknál fogva sokszor tartották a lelket másokban – tette hozzá.

Felidézte: öt évvel ezelőtt, az egyesület fennállásának 25. évfordulóján még arról volt szó, hogy túl vagyunk egy mély gazdasági válságon, azóta azonban újabb krízishelyzetekkel kellett szembenézni. A Covid-válság után a háború okozta nehézségek árnyékolják be a mindennapokat.

 

Valójában az orosz-ukrán háborúnak mélyebb okai vannak

 

“Ez a háború nem a miénk”, nem mi robbantottuk ki és nincs ahhoz közünk, amiért zajlik. Valójában az orosz-ukrán háborúnak mélyebb okai vannak, nem csupán a két ország között zajlik, gazdasági következményei pedig mélyen érintik Magyarországot is – húzta alá.

A mai nap célja és üzenete azonban – kis időre elfeledve a nehézségeket – az együttlét, a beszélgetés és a családi örömök megosztása a barátokkal, ismerősökkel – fűzte hozzá.

 

Az egyesület három évtizedének története

 

Baán Éva, a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Egyesületének elnöke a mintegy ötszáz vendég jelenlétében mondott köszöntőjében kitért arra, hogy az évforduló alkalmából az egyesület három évtizedének történetét felölelő kiadvány jelent meg. Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjának

Forrás: MTI.

Nyitókép: Az idősek világnapja – A pápai nyugdíjas egyesület rendezvénye, Pápa, Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-, Érdekképviseleti Egyesülete rendezvényén, az idősek világnapján a pápai sportcsarnokban. MTI/Krizsán Csaba.

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek