Közel tíz százalékkal nőtt a nettó átlagbér

A reálkereset is nőtt, igaz, a drágulás majdnem 50%-át tette ki ennek az értéknek.

Januárban 9,5 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és nettó átlagkeresete. A bruttó átlagkereset 411 000 forint volt  januárban, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 273 300 forint volt – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,5 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremelései eredményeként 13,3 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 13,0 százalékkal nőttek. A nettó átlagkereset a kedvezményeket is figyelembe véve 280 500 forintot ért el, 9,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 390 200 forintra becsülhető, ami 9,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset 6,6 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 2,7 százalékos növekedése mellett – közölte a KSH.

Gazdaság | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek