Középkori ezüstkincset talált egy fiatal pár Szlovákiában – több tízezer eurót kaphatnak érte

A fiatal liptói házaspár séta közben Likavka (Likavka) község közelében, a likavai vár alatt fedezte fel a ritka értékes kincset.

A kincset vaddisznók túrták ki a földből. A fiatal pár azonnal felhívta a rendőrséget és a műemlékvédelmi hivatalt. Martin Furman, a kerületi műemlékvédelmi hivatal régésze elmondta, a megtalálók mindenben a törvények szerint jártak el, ezért jogot formálhatnak a talált kincs értékének 100 százalékára. „Úgy tippelem, több tízezer euró ütheti a markukat.” – mondta a régész, aki szerint a likavai vár valamelyik ostromakor rejthették el a pénzt, 1527 után. „Ebből a korból ritkán bukkan fel ilyen lelet Szlovákiában, ezért valóban ritka kincsről van szó. Összesen 1867 ezüst dénár került elő, továbbá két garas és két arany dukát. Összsúlyuk több mint egy kilogramm.” – közölte Furman.

Ennyi pénznek akkoriban is nagy értéke volt: egy napszámos 6-10 dénárt kapott, vagyis ennyi pénz akár tízhavi munka bére lehetett, a régész szerint 80 kecskét lehetett volna venni rajta akkoriban. „Azért is rendkívüli a lelet, mert évszázadok óta érintetlen, senki nem nyúlt hozzá, a helyszínen pedig mindent dokumentálni tudtunk.” – tette hozzá a régész.

A legújabb érme 1527-ből származik, a várat ebben az időben Szapolyai János birtokolta, aki harcban állt Habsburg Ferdinánddal a magyar trónért. Az osztrák császár végül 1529-ben elfoglalta Likavát, elképzelhető, hogy ekkor rejtette el valaki menekülés közben az ezüstkincset.

A kincs hamarosan a rózsahegyi (Ružomberok) Liptói Múzeumba kerül, amelyet csak alig pár hete nyitottak meg.

Forrás: bumm.sk, tasr

Fotó: arany-es-ezust.hu


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek