Közös összefogással újul meg Borsi kastélya

Sátoraljaúhely is besegített a szomszédvár megújulásába.

Magyar és szlovák forrásokból felújították  a szlovákiai borsi Rákóczi-várkastélyt, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyét – közölte a Teleki László Alapítvány az MTI-vel pénteken.

A közlemény szerint jelenleg már a kastély környezetének, valamint a kastélyban helyet kapó turisztikai látványosságok kivitelezése, fejlesztése folyik. A felújítást szervező II. Rákóczi Ferenc Nonprofit Szervezet 2019 decemberében a sátoraljaújhelyi önkormányzattal közösen nyújtott be pályázatot az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programba. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap által támogatott program célja az eredményes együttműködés lehetővé tétele a határ menti régiók között.

A fejlesztések részeként a Bodrog felől a kastélyhoz vezető gyalogos útvonalat alakítanak ki az egykori urasági erdőn keresztül, és felújítják a kerékpáros utat is. A kastélytól keletre elhelyezkedő területen veteményeskertet alakítanak ki, amely bemutatja a Rákócziak korában termesztett növényeket, valamint a kastélyban nyíló étterem és szálloda számára is alapanyagokat termel. A veteményeskert mellett tematikus játszótér épül. A kastélyban a hagyományos kiállítást kiegészítve épül egy szabadulószoba, valamint egy VR szoba is lesz, ahol VR szemüveget viselve pilanthatnak be a látogatók a kastély egykori mindennapjaiba.

A projektben részt vesz Sátoraljaújhely is, ahol többek között elektromos kerékpárokat és dokkolókat helyeznek üzembe, amellyel az ide látogatók a Ronyva mentén a kastélyhoz kirándulhatnak – olvasható a közleményben.

 

V4 Panoráma | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek