Közösségi modellben működhet a szombathelyi kultúra

Több száz millió forintot áldoznak a megyei kultúrlétesítmény karbantartására.

Közösségi szemléletű működtetési modellt szeretnének megvalósítani Szombathelyen a volt Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ megmentésével – mondta el Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára csütörtökön a helyszínen.

Az intézmény működtetését az év elején vette át a magyar állam. A szaktárca költségvetéséből 600 millió forintot különítettek el, amelynek feléből rövidesen pótolhatják 6 ezer négyzetméternyi terület elmaradt karbantartást, a másik feléből pedig az épületben folyó kulturális tevékenységek körülményeit szeretnék javítani – beszélt a részletekről Fekete Péter.

Hozzáfűzte: egy olyan új közösségi modell bevezetését szorgalmazzák kísérleti jelleggel, amely az épület működtetésébe is bevonná azokat a kulturális egyesületeket, művészeti csoportokat, amelyek eddig az épületet bérlőként használták.

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek