20,6 millió euró a krasznahorkai vár felújítására

A több mint 20 millió eurós beruházás 2023 végéig kell, hogy megvalósuljon. A szlovák kormány is tetemes összeget különített el a vár felújítására.

A nemzeti kulturális műemlékek közé tartozó krasznahorkai várat az MBM-Group 20 639 997 euróért fogja felújítani – derült ki a Szerződések Központi Nyilvántartásában (CRV) közzétett szerződésből.

A helyreállítás szakaszokban zajlik majd, a szerződés rögzíti a rekonstrukció egyes mérföldköveit is, az alsó vár és a középső vár egy részének felújítását, beleértve az elosztóvezetékeket és a szükséges infrastruktúrát. Mindez 2023 végére készülhet el, a megvalósítás idejét ugyanis a munka megkezdésétől számított 18 hónapon belül határozták meg.

A krasznahorkai vár helyreállítására és közvetlen környezetének revitalizálására kiírt közbeszerzésre öt érdeklődő nyújtott be ajánlatot, amelyeket szakértői bizottság bírált el.

A tervezett helyreállítás célja az eredeti történeti építmények megőrzése és az objektum hitelességének védelme. Ezért a felújítás célja, hogy a várkomplexumot megszabadítsák a múltból származó szükségfelújítások nem megfelelő beavatkozásaitól, és a megsemmisült elemeket hagyományos kézművességgel állítsák helyre.

A vár közvetlen környezet is komplex revitalizáción esik át. A bejárati területen a látogatók számára olyan új parkolókat kell kialakítani, amelyek megfelelnek a jelenlegi ökológiai és funkcionális felszereltségi követelményeknek, beleértve az elektromos autók töltésére szolgáló helyeket és az elektronikus információs rendszert.

A területen egy információs központot is szeretnének működtetni multimédiás vetítésekre alkalmas helyiséggel, illetve a látás- és mozgáskorlátozott látogatók számára prezentációt vetítenének a várról.

Az építkezés szakaszos megvalósításának célja, hogy a várkomplexum egyes részeit fokozatosan elérhetővé tegyék a nagyközönség számára.

Biztosítási befizetésekből, kisebb részben állami költségvetésből és gyűjtésből származik az összeg egy része. A szlovák kormány csaknem 35 millió eurót különített el a váralja, valamint a vár alsó, középső és felső részének komplex helyreállítására.

A krasznahorkai várat 2012. március 10-én a várhegy füves területén keletkezett tűz pusztított el, ami a várra is átterjedt.

Forrás: teraz.sme, KÖRKÉP.SK

Fotó: SITA, Marek Lukáč

Amennyiben
tetszik a tartalmak, tudósítások, hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek