Kreml: Moszkva a kalinyingrádi rakétatelepítéssel senkit se fenyeget

Nem szolgáltathat alapot más országoknak az aggodalomra, ha orosz fegyvereket orosz területre telepítenek, mert Oroszország senkit se fenyeget

– jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.

A szóvivő így kommentálta azt, hogy Oroszország Iszkander típusú, nukleáris robbanófejjel is felszerelhető harcászati rakétákat telepít a kalinyingrádi exklávéjába. Mint mondta, Moszkvának szuverén joga, hogy fegyvereket telepítsen saját területére.

Peszkov egyébként azt javasolta, hogy az ügyben Vlagyimir Samanovot, az orosz parlament alsóháza védelmi bizottságának elnökét faggassák, aki hétfőn bejelentést tett a telepítésről. Samanov nem közölte, hogy az Iszkanderekből mennyit és mennyi időre helyeznek el Kalinyingrád környékén.

A képviselő azzal indokolta a rakétatelepítést, hogy a NATO megerősíti katonai infrastruktúráját az orosz határoknál. Hangsúlyozta, hogy ezek az objektumok automatikusan felkerülnek a megsemmisítendő célpontok listájára. Kalinyingrád megyébe az orosz katonai vezetés az Iszkanderek mellett Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket, valamint Bal és Basztyion típusú partvédelmi rakétákat telepített.

MTI 2018. február 6., kedd 13:41


Hasonló cikkek