KSH: szeptemberben ismét lendületbe jött az építőipar

Szeptemberben az építőipari termelése 17,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az augusztusi 8,5 százalékos emelkedés után. Az épületek építése 18,7, az egyéb építményeké 17,2 százalékkal nőtt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Augusztushoz mérten 5,2 százalékkal nőtt az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése az előző havi csaknem 10 százalékos visszaesést követően.

A magasépítésben a lakó-, kulturális és ipari épületek építése, a mélyítésben az út- és vasútfejlesztési munkák eredményezték a növekedést.

Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésében 16,9 százalékkal, az egyéb építmények építésében 21,1 százalékkal nőtt. A speciális szaképítés termelése 16,2 százalékkal emelkedett.

A megkötött új szerződések volumene 60,0 százalékkal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 16,6, százalékkal az egyéb építmények építésére vonatkozóké 98,8 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Szeptemberben útépítésekre és árvízvédelmi létesítmények építésére kötöttek nagy értékű szerződéseket – fűzte hozzá a KSH.

Ezzel együtt is az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállománya 7,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 53,8 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 20,6 százalékkal csökkent.

Az év első kilenc hónapjában az építőipar termelése 28,0 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához mérve, a tavalyi 21,3 százalékos emelkedés után. A magasépítési és mélyépítési teljesítmény egyenlő mértékben emelkedett, míg a múlt évben a magasépítési munkák növekedési üteme alig több, mint fele volt a mélyépítésinek.

A KSH negyedévenként az építőipar termelői árak változását is közli. A harmadik negyedévben az építőipar az épületek építésében 10,7 százalékkal, a mélyépítésben 8,8 százalékkal, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 9,3 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az építőipar árai az előző negyedévinél 1,7 százalékkal voltak magasabbak.

A címlapfotó illusztráció.


Hasonló cikkek