Külföldi edzőtáborozásra indul a DVTK

 

Szlovákiába és Törökországba utaznak edzőtáborba a Diósgyőri VTK focistái; a tréningek mellett öt mérkőzést is játszik a csapat a téli felkészülési időszakban.

Január 14-e az első hivatalos munkanap a játékosok számára. Egy alapos orvosi vizsgálat után négynapos futótáborban vesznek részt Bódog Tamás irányításával a Magas-Tátrában, azt követően pedig január 28-án Rimaszombat (MSK Rimavská Sobota) csapatával mérik össze ügyességüket a DVTK Edzőközpontban, Miskolcon.

Lipták Zoltán csapatkapitány és Bódog Tamás szakmai igazgató egy korábbi sajtótájékoztatón

Február 1-11-ig tart a törökországi edzőtáborozás, Belek városában – tervek szerint – három felkészülési mérkőzést is játszanak. Visszatérésük után kerül sor a Debreceni VSC – Diósgyőri VTK meccsre, azt követően pedig folytatódnak a hazai bajnokságok: február 20-án Magyar Kupa (9. forduló: DVTK – Vác FC), február 24-én OTP Bank Liga (20. forduló: Paks FC – Diósgyőri VTK) összecsapásokon izgulhatnak a szurkolók.

(Fotók: Vona Ildikó/ PTV)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek